Választási szabályok változása: testre szabva
hvg-ténytár
Tartalomjegyzék

Választási szabályok változása: testre szabva

Az 1990-es első szabad választások óta több ízben is módosultak a voksolás szabályai, és ennek mindig megvoltak a racionális okai. A játékszabályok átfogó megváltoztása azonban Orbán Viktor 2010-es kormányalakítása után történt. Kétharmados felhatalmazása birtokában a Fidesz–KDNP már a 2014-es megméretés előtt egy sor olyan rendelkezést is életbe léptetett, amelyek mögött leginkább hatalomtechnikai megfontolások álltak. A parlamenti mandátumok számának 386-ról 199-re csökkentése például önmagában észszerű lépésnek tűnt, ám a választókerületi határok átrajzolásának mikéntjét nem csupán az egyes települések lélekszámában bekövetkezett változások határozták meg, hanem – a korábbi választásokból kirajzolódó politikai „hőtérkép” alapján – az a szándék is, hogy az erőviszonyok alakulása a jobboldalnak kedvezzen. A választások „olcsósításának” jelszava mögé bújva történt meg a kétfordulós választás egyfordulósítása is, ami szintén fontos lépés volt a széttagolt ellenzéki oldal stratégiai meggyengítésére. Ezzel ugyanis megszűnt az első forduló eredményei alapján történő visszalépés lehetősége (ezt volt hivatott orvosolni a közjogi relevancval nem bíró, tavaly őszi ellenzéki előválasztás). Az ellenzéki tábor leszalámizását szolgálta az is, hogy míg korábban 750 kopogtatócédula összegyűjtése volt a feltétele az egyéni indulásnak, ez 500-ra csökkent, ráadásul a választópolgárok már több párt jelöltjének is aláírhatnak, megkönnyítve ezzel a kamu pártok indulását. Bevezették továbbá a győzteskompenzáct, így már nem csupán a vesztes jelöltek egyéniben nem hasznosult szavazatai kerülnek fel az országos listára, de a győzelmet szerzett képviselőknek a mandátum elnyeréséhez szükségesen felüli voksai is. Mindezek a változások 2018-ban azt eredményezték, hogy a Fidesz–KDNP, amelynek listája – a határon túliak levélszavazataival együtt – a voksok 45 százalékát kapta, a mandátumok 67 százalékának elnyerésével ­harmadjára is kétharmados előnyre tett szert az Országgyűlésben.