Személyes felelősség

A koronavírus-járvány miatt bevezetett valamennyi korlátozást eltörlik Angliában – jelentette be hétfőn Boris Johnson brit kormányfő. Így csütörtöktől nem kell majd önkéntes karanténba vonulniuk a fertőzötteknek, és eltörölnek a személyes szabadságot korlátozó minden intézkedést. Áprilistól megszűnik az ingyenes tesztelés, és – Johnson szavaival – a „személyes felelősségre”, illetve az emlékeztető oltásokra helyezik a hangsúlyt a védekezésben. Több tudós és politikai ellenfél bírálta a döntést, amellyel sokak szerint Johnson éppen a Covid-szabályok megsértése miatti botrányát akarja enyhíteni. Hollandia a múlt héten szintén eltörölt minden korlátozást, közel két év után először a közintézmények – így a mozik és az éttermek is – a régi módon működhetnek. Dánia, Svédország és Norvégia ugyancsak visszatért a járvány előtti normális állapothoz. Svájcban sem kötelező már a maszk és a Covid-igazolás, de a betegek elszigetelése március végéig fennmarad. A szigorú intézkedéseiről elhíresült Ausztrália kormánya két év után először megnyitotta a határait minden beoltott külföldi előtt, az oltatlanoknak 14 nap karanténba kell vonulniuk. A hétvégén a kanadai rendőrség helyreállította a rendet Ottawában és a legnagyobb kanadai–amerikai határátkelőn, amelyet az oltási kötelezettség ellen tüntető teherautó-sofőrök hetekig eltorlaszoltak.