Átlát a felhőkön, a ködön, sőt az álcázóhálón is. A szokásos égi fotózáshoz képest ez a nagy előnye annak a radarnak, amely a látható fényénél több százezerszer nagyobb hullámhosszon működik. A hátránya viszont az, hogy minél nagyobb a hullámhossz, annál kisebb a felbontás. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fotókéhoz hasonló részletgazdagságú képhez annyival nagyobb lencsére lenne szükség, amennyivel nő a hullámhossz. Fényképészeti szaknyelven az apertúra méretéről beszélnek: ez a kifejezés jelöli a lencse vagy a tükör átmérőjéből azt a részt, amely az éles képalkotáshoz szóba jöhet. A radar nem lencsével működik, mint a fényképezőgép, hanem antennával, de ez esetben is apertúrát emlegetnek. A műholdas fényképezőgépekhez képest sokszoros méretű apertúra egyszerű(nek látszó) trükkel hozható létre: egy képbe egyesítik mindazokat a jeleket, amelyeket pályájának valamelyik, néhány tízezer kilométernyi szakaszán rögzít a műhold. Ezt hívják mesterséges apertúrájú radarnak (angol rövidítéssel: SAR).
A módszer az 1960-as évek óta létezik, de sokáig annyira költséges és titkos volt, hogy csak katonai kémműholdak alkalmazták. 2018-ban viszont két startup, a kaliforniai Capella Space és a finn ICEYE kereskedelmi SAR műholdakat kezdett működtetni. Több ország felderítői is használják a módszert, és a mezőnybe tartoznak például az Európai Űrhivatal (ESA) Sentinel–1 műholdjai, amelyek hatnaponként szolgálnak friss képekkel a kontinens bármely pontjáról. Az amerikai védelmi minisztérium ezért feloldotta az immár hiábavaló titkosítást, illetve igyekszik a konkurencia képeivel is gazdagítani saját információit. A szintén kaliforniai Umbra – bár egyelőre csak egyetlen SAR műholdja van – azt tervezi, hogy a műszaki fejlődés hamarosan még nagyobb pontosságot és alacsonyabb árakat tesz lehetővé. Azt ígéri, hogy 500 dollárért – a mai fotós-műholdas konkurencia árainak hatodáért – árul majd olyan, ráadásul korlátozás nélkül felhasználható SAR-képeket, amelyeken 16 ezer négyzetkilométernyi területen egyméteres tárgyak láthatók, vagyis például egy autó jól felismerhető.
Az SAR segítségével meglepően jól ellenőrizhetők a kis változások is. Amikor Irakban és Afganisztánban nem műholdról, hanem drónokról alkalmazták a módszert, érzékelni tudták olyan parányi domborulatok vagy árkok megjelenését, amelyek robbanószerkezetek elhelyezéséről tanúskodtak az utak mentén. Ez egyúttal szemlélteti az SAR további előnyét is: jó esetben milliméteres pontossággal észleli a magasság változásait. Lavina-előrejelzési célból Norvégiában így mérik a hóréteg vastagságát, s így figyelhető meg a vulkánok felületének emelkedése és süllyedése is.
Német kutatók véletlenül vették észre, hogy az SAR-térképeken a sok apró fehér pont nem hiba, hanem a lámpaoszlopok, közlekedési táblák lábánál ilyen módon verődnek vissza a radarhullámok. E pontok segítségével GPS-pontosságú térkép készíthető helyszíni felmérés nélkül. Ez fontos lehet majd az önvezető autók térképeihez, amelyek rendszeresen frissítve akkor is elnavigálják az autókat, ha bármilyen okból nem működik a GPS-helymeghatározás.
