Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
Tartalomjegyzék
EGÉSZSÉGES SKANDINÁV ÉTREND

Dekázás nélkül

Bár sokan elsősorban a fogyás miatt próbálják ki a skandináv dtát, egy kutatócsoport azt bizonyította, hogy komoly egészségügyi előnyökkel járhat ennek az étrendnek a követése még akkor is, ha egyetlen dekától sem szabadul meg valaki. Az ismert volt, hogy a dta követésével csökkenthető a szív- és érrendszeri megbetegedések, a vérrögképződés, a magas vérnyomás és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. Korábban úgy gondolták, hogy ezek a kedvező egészségügyi hatások a dtával kiváltott fogyással vannak összefüggésben, azonban a Koppenhágai Egyetem kutatói bebizonyították, hogy ez nem így van. Kutatásuk során kétszáz, 50 évesnél idősebb páciens vér- és vizeletmintáját vizsgálták. Valamennyknek a kívánatosnál magasabb volt a testtömegindexe, illetve megnövekedett szív- és érrendszeri eltérésekről, cukorbetegségről is beszámoltak. A kísérlet során egy részük a skandináv ajánlásoknak megfelelő ételeket fogyasztott, a másik maradt a hagyományos nyugati étrendnél. Hogy kiküszöböljék az esetleges fogyáshoz kapcsolódó változásokat, az előbbi csoportban lévőket arra kérték, hogy amennyiben fogyni kezdenének, egyenek többet, tartsák a súlyukat. Hat hónap után a skandináv dtát követő csoport tagjainak alacsonyabb volt a koleszterinszintje, az általános telített és telítetlen zsírtartalma a vérben, és a glükózszabályozása is hatékonyabbá vált a kontrollcsoportéhoz képest. A skandináv étrend ajánlott élelmiszerei közé tartoznak a zöldségek, például a borsó, a bab, a káposzta, a hagyma, valamint a gyümölcsök, különösen a bogyósok. Szintén ajánlott a d, a magvak, a teljes krlésű gabonák, a halak és a kagylók, valamint a repcéből, napraforgóból vagy lenmagból készült növényi olajok bevonása az étkezésbe.