Kikukázzák

A Mol-csoport felvásárolta a ReMat Zrt.-t, Magyarország piacvezető műanyag-újrahasznosító vállalatát – jelentette be az olajmulti. A ReMat éves feldolgozási kapacitása 25 ezer tonna, csaknem 200 alkalmazottat foglalkoztat, Tiszaújvárosban és Rakamazon találhatók üzemei, valamint logisztikai központja van Pozsonyban. A Mol azzal indokolta a felvásárlást, hogy az illeszkedik meglévő portfóliójához és ahhoz a céljához, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású körforgásos gazdaság kelet-közép-európai kulcsszereplőjévé váljon. Ami előbbit illeti, a Molnak már van műanyag-újrahasznosítási érdekeltsége: 2019-ben jelentette be, hogy felvásárolja a német Aurorát, amely főként az autóipart látja el ipari műanyaghulladékból előállított alapanyag-keverékkel. A közelmúltban pedig a Mol stratégiai partnerséget kötött a műanyag-újrahasznosítási technológia fejlesztésében utazó német APK vállalattal, valamint a svájci Meraxis céggel, és beruházásokat tervez a vegyi újrahasznosítás területén. A kormány 2021 közepén indított eljárást, hogy 35 évre koncesszióba adja az egész ország szinte teljes hulladékgazdálkodását. Nem sokkal később kiderült, hogy a Mol adott be ajánlatot.