Pályaválasztás

A katonai biztonság garantálására számos lehetősége van egy országnak. Az önálló haderő fenntartásán, az elrettentő nukleáris arzenálon és a katonai szövetségi rendszerhez tartozáson túl ezt megteheti a semlegessége deklarálásával is. Ennek jellemzően történelmi, illetve geopolitikai okai vannak. Ez a státus azt jelenti, hogy az adott ország az egyenlő távolságtartás és a be nem avatkozás politikáját alkalmazza az egymással rivális felekkel szemben. A semlegességnek két fajtája különböztethető meg: állandó, illetve háborús időben létező. A semlegességet általában nemzetközi szerződések szavatolják, de akadnak országok, amelyek a nemzetközi közösségtől kapott garanciák nélkül, egyoldalúan deklarálják ezt a státusukat.

Semlegességet jellemzően három okból szoktak kinyilvánítani. A kicsi, katonai szempontból jelentéktelen országok arra alapozzák kül- és biztonságpolitikájukat, hogy éppen e tulajdonságaik miatt nem tudnák a fegyveres konfliktusokat számottevően befolyásolni, így azokból a kimaradás a legelőnyösebb nekik, és a harcoló felek számára sem bírnak jelentőséggel. Ebbe a kategóriába sorolható például Liechtenstein vagy San Marino. A katonai szempontból jelentősebb államok pedig azért választják az úgynevezett fegyveres semlegességet, mivel a náluk nagyobb hatalmakat – amelyek befolyási övezetnek tekinthetik őket – nem akarják provokálni azzal, hogy elköteleződnek valamelyik rivális szereplő irányába, inkább a kettő között egyensúlyoznak. Ilyen Mexikó, de az ukrán fegyveres semlegesség 2010-es deklarálását is ez az elv motiválta. A semlegességnek lehetnek történelmi okai is, amelyek a múlt tragédiáiban és tanulságaiban keresendők, és a státus fenntartása tradíció. Idesorolható Svájc, de a hidegháború idején Finnország vagy Ausztria is így viselkedett.

A fegyveres semlegesség ugyanakkor nem feltétlenül garantálja a katonai biztonságot, ha ennek a státusnak az elismerése beleütközik valamely harcoló fél stratégiai érdekébe. A második világháborúban például a svéd és svájci semlegességet tiszteletben tartották a szemben álló felek, mert úgy tartotta az érdekük, a Benelux államokét, illetve Izlandét viszont nem. A tanulság, hogy a fegyveres semlegesség rendszerint – a katonai biztonság megteremtéséhez – az ország méreteihez képest számottevő saját haderő fenntartásával párosul. A mintegy húsz semleges ország közül így mindössze négy akad, amelynek nincs önálló katonai ereje. ¬ FÖLDES MÁRTON