Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
KORRUPT KORMÁNYTISZTVISELŐK

Felelőtlenség

Kormányzati szereplők váltak gyanúsítottá abban a büntetőügyben, amelyben a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség kormánytisztviselőiről feltételeznek korrupct. A PM néhány hete nyúlfarknyi közleményben tudatta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés elfogadása miatt őrizetbe vette a szaktárca három olyan munkatársát, aki európai uns pályázatokat kezelt. Azóta már húsz gyanúsítottja van az ügynek, közülük heten minisztériumi munkatársak, a többség pedig „valamilyen gazdálkodó szervezet képviselője”; vélhetően azok, akik a siker reményében megpróbálták lefizetni a tenderek kezelőit. A nyomozás már 2021-ben elindult, és a 24.hu értesülései szerint a feljelentés nem az utcáról érkezett, hanem az adóhivatal dél-alföldi bűnügyi igazgatóságáról, ahol egy másik ügy szálai vezettek el a minisztériumi korrupchoz. Ez azért különösen érdekes, mert tavaly nyáron ugyancsak adónyomozók bukkantak rá arra a számlagyárra, amelynek a központjában a BKV-nak is dolgozó, szertgazó politikai és egyéb, kétes kapcsolatokkal rendelkező üzletember, Fuzik Zsolt állt, és amely vizsgálat olyan alvállalkozókat is érintett, mint az állami közbeszerzéseken is sikeres T-Systems és 4iG. A mostani ügyben eddig a Miniszterelnökség egyik főosztályvezetője a legmagasabb rangú érintett – ő az utóbbi időben éppen annak a helyettes államtitkárságnak a vezető tisztviselője volt, amely az un helyrllítási alapjának a kezeléséért felel. Ez több ezermillrd forintot oszthatna szét a következő időszakban, ha a jogállamisági eljárás miatt nem jegelnék az uns forrásokat, részben épp arra hivatkozva, hogy a magyar hatóságok nem vizsgálják ki kellő alapossággal az uns pályázatokkal kapcsolatos jogsértéseket. A főügyészség nyomozói a PM egyik tanácsosát is letartóztatták, aki a gazdaságfejlesztési uns programokkal foglalkozott, és akinek a családi széfjeiben bő 180 mill forintot találtak. A tanácsos a pályázatíró cégekkel is kapcsolatot tartott, a főosztályvezető pedig az elutasított pályázatok felülvizsgálatát egyengette. Arról azonban szó sincs, hogy a minisztériumok belső vizsgálatot indítottak volna, netán a felettesek felelősségét firtatnák. Orbán Viktor alakuló ötödik kormányában azonban könnyen lehet, hogy az informatikai fejlesztések, a kiberbiztonság és a NAV is Rogán Antal irányítása alá kerül, míg az uns források elosztását Navracsics Tibor felügyeli majd, ahogy ez a Fókuszban rovatunkban olvasható.