Az orosz–ukrán háború tragikomikus esetei közé tartozott, amikor orosz katonák május elején kifosztottak egy ukrajnai John Deere-márkakereskedést, majd a lopott mezőgazdasági gépeket bekapcsolniuk sem sikerült, mert a távolból zárolták őket. Sőt mivel ezeket a gépeket nyomkövetővel látja el a gyártó, figyelemmel lehetett kísérni, hogy némelyiket egyenesen Csecsenföldig szállították. Valószínű, hogy időközben megpróbálják kikódolni a gépeket. Meglehet, hogy akár ukrán szoftvert is használhatnának ehhez. Az előzmény: a John Deere gépek amerikai tulajdonosai évek óta sérelmezik, hogy a gyártó a távolból mindent ellenőriz, és ők maguk nem javíthatják a saját tulajdonukat úgy, ahogyan szeretnék. A John Deere ebben a stratégiában az Apple mellett a másik gyakran emlegetett rossz példa. A tiltakozás egyik módja az volt, hogy a farmerek meghackelték a traktorjaikat, és az ehhez való szoftvert történetesen Ukrajnából szerezték be. Jogilag nem egyértelmű a helyzet; a gazdálkodók az amerikai digitális szerzői jogi törvény egy kiskapujára hivatkoztak. Az amerikai CNN hírtelevízió azt a nem túl meglepő értesülést tette közzé, hogy orosz szakemberek is képesek lehetnek a biztonsági beállítások kikapcsolására. A hamburgi Der Spiegel egy ezzel is foglalkozó hackert idéz, aki szerint a gyári beállítások visszaállítása vagy a modem eltávolítása is használhatóvá teheti a gépeket.