Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
FRANCIA VÁLASZTÁS

Macron reménykedhet

Szoros eredményt hozott a francia nemzetgyűlési választások vasárnap tartott első fordulója: az áprilisban újraválasztott Emmanuel Macron elnök Együtt nevű centrista formácjának jelöltjei a voksok 25,75 százalékát kapták, a populista Jean-Luc Mélenchon fémjelezte bal–zöld négypárti szövetségnek 25,66 százalék jutott. A szélsőjobboldali Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése aspiránsai 18,68, a francia politikát korábban évtizedeken át irányító Republikánusok párt 10,42 százalékot szerzett. Az első fordulóban csak maroknyi hely sorsa dőlt el, így minden a hétvégén sorra kerülő második menetre maradt. Macron pártja bizonytalanabbul szerepelt, mint a 2017-es választás első fordulójában, és kétséges, hogy megőrzi-e abszolút többségét a parlamentben. Valószínű, hogy az ellenzék legfőbb erejévé a baloldali szövetség léphet elő. Az Ipsos felmérése szerint az Együtt 255–295, az Ifop szerint 275–305 mandátumot szerezhet az 577 fős nemzetgyűlésben. A végeredmény azon is múlik, hogy mekkora lesz a részvétel, és a baloldalnak sikerül-e a szegényebb rétegeket szavazásra bírnia. Az első fordulóban 47,5 százalékos volt a részvételi arány, ami történelmi mélypont. A Nemzeti Tömörülés 20–45 mandátumot nyerhet el a jelenlegi 8 helyett, vagyis megszerezheti a frakcióalapításhoz szükséges 23-at.