Kábítószer-jelentés: több drog, több fogyasztó
hvg-ténytár
Tartalomjegyzék

Kábítószer-jelentés: több drog, több fogyasztó

minden tizenharmadik magyar fogyasztott már drogot

Az Ukrajnában dúló háború egyik kevéssé ismert következményeként megváltoztak a kábítószerpiac csempészútvonalai. Ami pedig ennél súlyosabb: a konfliktus elől menekülő, súlyos pszichológiai stresszt elszenvedő emberek potenclisan sebezhetővé váltak a szerekkel való visszléssel szemben – hívja fel a figyelmet a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) nemrég megjelent, 2022. évi jelentése. A lisszaboni székhelyű szervezet beszámolója szerint nemcsak egyre több drog kerül az Európai Un piacára, de egyes kábítószerek esetében a térség maga is jelentős előállítóvá vált, amibe „mexikói bűnözői csoportok is bekapcsolódtak”. A jelentés szerint a Covid-években 350-nél több illegális droglabort számoltak fel az EU országaiban. „A világjárvány során bevezetett közösségi távolságtartásból és határellenőrzési intézkedésekből eredő zavarok után gyorsan visszllt a kábítószer-kínálat és -használat” – teszi hozzá a dokumentum, amely szerint az unban a 15–64 éves korosztály 29 százaléka (mintegy 83 mill ember) használt már tiltott kábítószert.