Történelmi elsőség

A férje által tartott két Bibliára tett kézzel tette le a hivatali esküjét Washingtonban az 51 éves Ketanji Brown Jackson, aki az amerikai legfelső bíróság 232 éves történetében a testület 116. tagjaként az első afroamerikai nő, nőként pedig a hatodik. (Az első afroamerikai férfi az 1967-ben kinevezett Thurgood Marshall volt.) A kilencfős legfelső bíróságban minden eddiginél több, négy főbírónő van, Jacksonon kívül Sonia Sotomayor, Elia Kagan és Amy Coney Barrett. A kétgyerekes Jackson, aki a jogi diplomáját a Harvardon szerezte, a kinevezéséről szóló vita során a szenátusban a republikánusok pergőtüzébe került, ám a szavazáskor az 50 demokrata frakciótaghoz csatlakozott közülük a mérsékelt Mitt Romney, Lisa Murkowski és Susan Collins, így meglett a Joe Biden elnök által óhajtott kétpárti támogatottság. Az új főbírónő a nyugalomba vonuló, 83 éves Stephen Breyer utódja lesz, akit még Bill Clinton nevezett ki 1994-ben. Jackson fiatal jogászként 1999−2000-ben éppen Breyer mellett gyakornokoskodott. Mindketten liberálisnak számítanak, így nem változik meg a konzervatívok 6:3 arányú többsége az alkotmánybírósági szerepet is betöltő testületben. A mostani legfelső bíróságot az 1930-as évek óta a leginkább konzervatívnak tartják, amit nemrég az abortuszt az USA-ban legalizáló 1973-as precedens eltörlésével, és a köztéri fegyverviselési szabályok lazításával bizonyított is.