Mérés kérdése

Az amerikai GDP a második negyedévben éves szinten 0,9 százalékkal zsugorodott, míg az első három hónap mínusza 1,6 százalék volt. A tankönyvi meghatározás szerint ez a recesszió beköszöntét jelenti, ám most sokan óvatosabbak, mondván: a klasszikus szabály megfogalmazása óta a gazdasági folyamatok sokkal bonyolultabbá váltak annál, hogy ennyire leegyszerűsítve lehessen róluk beszélni. Az amerikai GDP alakulásának mintegy kétharmadát befolyásoló lakossági fogyasztás például mindkét negyedévben nőtt, az idei év első hat hónapjában folytatódott a munkahelyteremtés, és az egyre erősödő dollár ellenére április és június között az USA exportja éves szinten 18 százalékkal megugrott. A recesszió értelmezése politikai eszközzé is vált, mert a demokraták szeretnék elkerülni annak hivatalos kimondását a novemberi félidős kongresszusi választás előtt. Az IMF és a Világbank legfrissebb előrejelzései is figyelmeztetnek ugyanakkor az egyre borúsabb kilátásokra, mert a világgazdaság másik két motorja is lassul, aminek globális negatív hatásai lesznek. Az eurózónát az ukrajnai háború miatt energiaválság sújtja, Kínában pedig az ingatlanszektorban és az annak hitelező bankszektorban sokasodnak a baljós jelek. Az IMF már többször módosította lefelé a prognózisát, hangsúlyozva, hogy mindent még bizonytalanabbá tesz az infláció.