Analóglelkek

Időrendben haladni az életben nem egyszerű, visszamenni az időben még ennél is bonyolultabb. Új novelláskötetében Zoltán Gábor úgy oldotta meg az idő kezelését, hogy a jelenben maradva felkérdezte a múltat. A nyitány angyali vizit nálunk és a szomszédunkban. Alig másfél oldal, közben végig szólnak a harsonák, és akkor sem némulnak el, amikor a látogató csendben távozik: csendben, ám nem csalódottan, mert egy angyal sohasem csalódik. A Lamed Wufnik-mottó is bevezeti azt, hol és kikkel játszódik a Levegőt venni elmúlt két évtizedben keletkezett 17 novellája. A Túl jó úton sétálói megfelelő emberek, egymáshoz valónak látszanak, jó időben és jó helyen vannak, a harmónia közöttük szinte tökéletes, mégis valami furcsa bezavarna. A címadó írás sem a szokásos napi rutin: néhány kellemes uszodai hossz megtétele után a sikeres férfi, ahelyett hogy jól érezné magát, elkezd gyanakodni, kombinálni, következtetéseket levonni, majd arra jut, jobb lesz azt a másikat víz alá nyomni. A Földszag vén katonája – nem saját akaratából, hanem mert erre sodorta a történelem – részt vett a budavári kitörésben. Megúszta, és azóta ragaszkodik ahhoz, hogy az unokái Magyarországra utazva itt elültessenek egy fát. Az éppen soros unoka a barátnőjével elindul, de valami más, talán az életüket, talán csak a pillanatokat meghatározó történik velük, mint egykor a nagyapával vagy mint az összes többi szereplővel. A városmajori nyilasok brutális őrjöngését bemutató Orgia, az annak előzményének és folytatásának tekinthető esszéregény, a Szomszéd, és a Szép versek 1944 című, a korszakot a verseken keresztül reprezentáló történelmi abszurd 62 éves szerzőjének hőseire továbbra is érvényes, hogy „amikor a nehéz idők jöttek, eljátszották, mintha elmentek volna valahová”.