Nekimegyafajnak

Felsorolni is nehéz lenne, hogy a nemzetközi történettudomány hányféle megközelítésmódja, elemzési és értelmezési szempontrendszere, illetve kutatási trendje nem érvényesült azonos időben és egyszersmind érdemben a hazai tudományosság berkein belül az elmúlt száz vagy akár csak a legutóbbi ötven év során. Nem így a globális/transznacionális történetírás gyakorlata, amely mindössze öt kurta esztendővel az irányzatot az érdeklődés középpontjába állító összefoglaló munka, a Patrick Boucheron által szerkesztett His­­toire mondiale de la France megjelenése után immár magyar nyelvű és magyarországi érdekű tanulmánykötettel is dicsekedhet. A külföldi egyetemeken tanító Laczó Ferenc és Varga Bálint szerkesztésében tavasszal a Corvina gondozásában kiadott Magyarország globális története 1869–2022 tehát maga is a komplex transznacionális kapcsolatok és beágyazottságok jelentőségét igazolja, akárcsak az a kereken száz kistanulmány, amely a kötetben olvasható. Az 1869-ben útjára indult osztrák–magyar kelet-ázsiai expedíció történetétől a koronavírus-járványig megannyi olyan téma jön elő, amely e tág kitekintésű tárgyalásban érzékletessé teszi helyünket a világban: legyen szó akár a gazdasági folyamatokról, akár a gyarmatosítás és dekolonializáció hazai vonatkozásban eddig alig észlelt kérdésköréről. A szerkesztők megfogalmazása szerint könyvük „…alternatíváját szeretné nyújtani annak a romantikus nacionalizmus korában kialakult, azóta számos ráncfelvarráson átesett, mostanra láthatóan némileg megcsontosodott elképzelésnek, amely a magyarok állítólag a mitikus ősidőkbe visszanyúló és jelenünkig ívelő történetét zárt egységként kezeli”. Olyan cél ez, amely eleve üdvözlendővé teszi az összesen 82 szerző közös vállalkozását, még akkor is, ha a témák egy része tüntetően populáris jellegű, s ha az elemzések tekintélyes hányada globális helyett váltig eurocentrikus közelítést jelez.