Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

RUSATOM AUTOMATED CONTROL SYSTEMS: már az erőművezérlés is jön

Fktelepet nyitott Pakson az orosz Roszatom lnyvállalata, amely az atomerőmű új blokkjainak vezérléséért felel. Az Országos Atomenergia Hivatal elkezdte kiadni az engedélyeket a Roszatom beruházásában, orosz hitelből készülő nuklris létesítményhez (lásd Maghasalás című cikkünket a Gazdaság rovatban), és a jelek szerint a szereplők bíznak a folytatásban is, hiszen a Rusatom Automated Control Systems már most megérkezett, pedig a feladatai csak később következnek. A Roszatom még 2019-ben írt ki közbeszerzést a paksi irányítástechnikára, amely az erőmű biztonságos működését felügyeli. Az Orbán-kormány szerette volna Németország és Franciaország jóindulatát elnyerni a beruházáshoz, és lobbizásának köszönhetően a Rusatom Automated Control Systems végül a német Siemens és a francia Framatome konzorciumával álla­podott meg. A nyugati cégek készítik el a blokkvezérlő berendezést, az orosz vállalat pedig integrátorként felel a műszaki irányításért.