Mindszentitt?
Tekintettel a pécsi slam poetrys diáklány, Pankotai Lili szavai nyomán támadt polémiára, kérem, fogja be a szemét, illetve ugorja át a következő mondatot az érzékeny olvasó. Esterházy Péter-idézet következik: „Most, hogy a magyar konzervatív-keresztény politika és szellemiség alapszava a geci lett, mi, regényírók, esetenként volt piarista diákok, stilárisan és lelkiismereti okokból mi a faszt csináljunk?” – Eddig az író G-nap utáni kommentárja. És most kinyithatják a szemüket! Az e heti HVG-ben mérsékeltebb hangvételben, részben a számok nyelvén mutatjuk be az álszentség legújabb példáit, rávilágítva arra is, milyen hatást váltott ki „Mária országának” polgáraiból, hogy az Orbán Viktor és kormánya által álruhaként viselt politikai kereszténység távolabb áll a valóditól, mint Makó Jeruzsálemtől. A népszámlálások másfél évszázadra visszanyúló történetében most először kerülhetnek kisebbségbe Magyarországon a magukat valamely felekezethez tartozónak vallók. Az erről készült friss előrejelzés szerint (lásd Többségből kisebbségbe című cikkünket) a vallási hovatartozásukat firtató kérdésre tíz éve csak egyszerűen nem válaszolók 2,7 milliós táborának nagy része idén már állást foglal, és minden bizonnyal felekezeten kívülinek deklarálja magát.