Megszüntetve, megőrizve

„A járvány tartósan kedvező lefolyására” hivatkozva január elsejével megszűnt a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásra 2020-ban létrehozott, működése alatt a kormánypropagandát leplezetlenül szolgáló koronavirus.gov.hu. A honlapra kattintókat a rendszer automatikusan a kormany.hu-ra irányítja át. A megszüntetés időzítése azért is furcsa, mert az új év elejével – a kínai turisták nagyszámú megjelenése nyomán – Európában újra fölerősödtek a járvánnyal kapcsolatos aggodalmak. Az is igaz, hogy a megszűnt honlap sokszor a legégetőbb kérdésekre sem adott választ, s idővel a napi adatszolgáltatást is felváltották a „tömbösített” statisztikák. A honlapon nem kaptak teret a kínai és orosz oltásokkal kapcsolatos szakmai aggályok, ellenben félrevezető, az orosz propagandában használatos kimutatásokkal próbálták gyengíteni a nyugati vakcinákba vetett bizalmat. A bizalomépítés hiányát jelezte az oltások lendületének látványos megtörése. Az utolsó, december 28-ai jelentés szerint a beoltottak száma 6,4 millió fő. Közülük 6,2 millió a második, 3,9 millió a harmadik oltást is felvette. A négyszer oltottak száma nem éri el a félmilliót (413 ezer fő).