Belement a játékba

Orbán Viktor tanácsadója, Habony Árpád nyíltan felvállalta, hogy a Fidesz-kormányzás alatt milliárdos lett. Enter-TNMNT Invest nevű cégével nevére vette a Garinvest Projekt Zrt. 32,94 százalékát, amivel öt fővárosi kaszinóból és az online szerencsejáték üzemeltetéséből nyerheti ki a profitot 2056-ig. Habonyé (és kisebb részben az eddigi tulajdonostársé, Garancsi Istváné) lett a Garinvestnek az a 40 százalékos részvénycsomagja, amelyet eddig Szalay-Bobrovniczky Kristóf birtokolt. Utóbbi a honvédelmi miniszteri kinevezésekor megígérte, hogy megválik a cégvagyonától. Más kérdés, hogy az összeférhetetlenséget cseppet sem piaci körülmények között próbálta megszüntetni: erre utal, hogy valamennyi vagyoneleme – ahogy pár évvel ezelőtt Simicska Lajos jószágai is – egy szűk, Orbán Viktorhoz kötődő körhöz került. Csehországi repülőgépgyárát és az oroszokkal közös vagongyárát a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, illetve a hozzá köthető magántőkealap szerezte meg, ez utóbbi végső tulajdonosának kiléte azonban talán sohasem derül ki. Most pedig – ahogy azt a VálaszOnline észrevette – Szalay-Bobrovniczky kaszinója is a körhöz tartozó Habonyé lett, akivel 2010 előtt együtt dolgoztak a Fidesz és Orbán újabb győzelmén. A katonairepülőgép-gyár egyelőre az állami hadiipari holdinghoz került, a kaszinók viszont továbbra is közvetlenül a kormányfő harcostársainak termelik az évi tízmilliárdos hasznot. Ráadásul ebben a körben még a cégvezetés is állandó: a Garinvestnek és Habony cégének, de még a vagongyári vállalkozásoknak is Halkó Gabriella, a tanácsadó régi kapcsolata az egyik igazgatója. Habony mintha még várna valamire, mert az ősszel 150 millió forintos alaptőkével Futurum Investments néven is alapított egy céget.