Elhunyt Morcsányi Géza: lélektől lélekig
Szellem 5 × 1 perc
Tartalomjegyzék

Elhunyt Morcsányi Géza: lélektől lélekig

Dramaturg Gogol döntött

Egyetemistaként egy elmaradt koncert helyett blt a Pesti Színházba. Az Egy őrült naplóját játszották, amit még harmincszor megnézett. Eldőlt a sorsa. A Közgazdász című lapba interjút készített a Gogol-mű fordítójával, Czímer Józseffel, a Pécsi Nemzeti Színház akkori fődramaturgjával, és friss közgazdászdiplomával a zsebében mellette lett gyakornok. Pécsett alakították ki Szikora Jánossal a maguk rendező–dramaturg párosát. Olyan emlékezetes előadásokat hoztak létre, mint Déry Tibortól Az órscsecsemő, majd Győrben Nádas Péter Takarítás című drámája. Később a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, majd a Bálint András igazgatta budapesti Radnótiban dolgozott sokat Valló Péter rendezővel. Pár év kihagyással a mindenkori állása mellett folytatta mint dramaturg. A színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma 209, belrtve az adaptációit és a színműfordításait is.