Szellem | plusz
Szellem plusz
Tartalomjegyzék
Könyv + Trianon más megközelítésben

Roman Holec:
Diadal és katasztrófa

Ritka az olyan könyv a szomszédos országok történészeinek tollából, amely nem triumfálva ír a trianoni döntésről. Trianon igazságos, természetes és szükségszerű döntés volt – ez az egykori kisantantállamok történészeinek narratívája, s aki nem ezt vallja, azt azzal vádolják, hogy irredenta és veszélyezteti Európa békéjét. Roman Holec szlovák történész azonban már könyvének címében is jelzi, hogy ez a döntés egyszerre jelentett diadalt és katasztrófát. Diadalt azoknak az államoknak, amelyek részesültek a magyar területekből, katasztrófát Magyarországnak. S kijelenti azt is, hogy a döntés nem volt „történelmi szükségszerűség”, ahogyan azt a szomszédos országokban láttatni szeretnék. Igaz, hogy szerinte is „a magyarországi politikusok politikája volt a bűnös, mert nemesebb célokhoz méltó buzgalommal idegenítette el Magyarországtól annak majdnem minden nem magyar polgárát”. Ám ez még nem lett volna elég az ország szétszakításához, az „egész sor tényező összességének az eredménye volt”, például világháborús vereség, nagyhatalmi célok, az egyes szomszédos államok céljai is szerepet játszottak a dualista Magyarország nemzetiségi politikája mellett. „Magyarország tervezett megcsonkítása nemegyszer minden megalapozottságot nélkülözött” – állapítja meg a szerző, s a megcsonkítás mérete a „magyarok szomszédainak telhetetlenségéből fakadt”. Holecet ugyanakkor láthatóan zavarja a Trianon körüli magyar emlékezetpolitika (mint írja, Szlovákban ez szinte egyáltalán nem téma), s mintha azt sem venné észre, hogy a magyar történészszakma egyre alaposabban tárja fel a Trianonhoz vezető út magyarországi hátterét. A könyv nagy előnye viszont, hogy szakít a fekete-fehér látásmóddal, empatikus a magyar értelmezésekkel is, ám azzal tisztában van, hogy a trianoni kérdéskomplexum szlovák és magyar értelmezése nem hozható közös nevezőre.

Lábnyom Könyvkiadó – Vydavatelstvo
Zeleny Kocúr s.r.o.