Magányosébredés
„Vissza kell nyúlnunk a tiszta forráshoz, a rendszerváltáshoz, a Magyar Köztársasághoz.” Nem rajtunk múlt, hogy a múlt héten Tamás Gáspár Miklós-idézettel, most pedig Mécs Imre gondolatával indítjuk a lapot. Az utóbbi alakját Rainer M. János történész idézi meg Szellem rovatunkban. Öt nap sem telt el a rendszerváltás két kimagasló alakjának halála között. Rövid ideig azonos párt tagjai voltak, de hamar elváltak útjaik, más generációhoz tartoztak. Mécs Imre az 1956-os forradalom utáni megtorlás halálraítéltjeként is bizonyosan másként látta a világot. De közös volt bennük, hogy azon kevesek közé tartoztak, akik – betegen vagy gyengülő fizikumú aggastyánként is – folyvást küzdöttek a szabadság csorbítása ellen. Forradalmárok voltak egy forradalom nélküli világban. Mécs Imre, nyakában fényképezőgépével, nemcsak ott volt az Orbán-rendszer elleni valamennyi tüntetésen, de szervezte is azokat. Pártot, világnézet váltottak ugyan, de egy pillanatig sem voltak hajlandók lemondani a rendszerváltás értékeiről. Olyan országról álmodtak, ahol a hatalom a közjót szolgálja. Olyan országról, amely még a börtönökben élők számára is biztosítja az emberhez méltó körülményeket. Olyan anyaországról, amely nem csupán „humán erőforrásokként” tekint a határon túli magyarokra. Olyan országról, amelynek uniós biztosa ellen nem indítanak eljárást, amiért nem az unió érdekében végzi a munkáját. Olyan országról, amely nem szolgáltatja ki természeti erőforrásait a külföldi befektetők profitja kedvéért, ahol, ha a civilek meg tudják menteni a szupermarketekben kidobásra ítélt élelmiszert, nem építenek fel helyette és ellene milliárdokért egy nem működő szervezetet. Ezekről a témákról Magyarország és Gazdaság rovatunkban olvashatnak részletesen.
