Míg korábban Romániával és Bulgáriával holtversenyben volt Magyarország az EU legkorruptabb állama, most egyedül szerezte meg az utolsó helyet az unióban a Transparency International (TI) friss listáján. Ráadásul az utolsó évtizedben egyetlen ország sem rontott ennyit a korrupcióérzékelési pontszámán. A haveri kapitalizmus kiépült, és teljes gőzzel működik – summázta a helyzetet Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója. A friss számokat az EU-nak tett vállalások még nem befolyásolták, ám várhatóan csak kicsit javítanak a helyzeten, mivel például a frissen létrehozott Integritás Hatóság hatásköreit alulméretezték. A TI szerint „a bíróságok a jogállam és a demokrácia utolsó államhatalmi védvonalát képezik Magyarországon, a falakon azonban már látszanak a repedések”. A friss lista szerint a 180 ország közül a legkevésbé korrupt hely Dánia, Finnország és Új-Zéland, leghátul pedig olyan országok állnak, ahol már-már államiság sincsen: az utolsó három helyezett Dél-Szudán, Szíria, valamint Szomália.