Hátrányosszemlélet

MTI / Kálmán Kata

Észszerűtlen pénzszórásra a mezőgazdaságban is akadt példa az ötvenes években. A pamutipar nyersanyagának, a gyapotnak az erőltetett termesztésével próbálkoztak Rákosi Mátyásék, mert ha a Szovjetunióban sikerült, akkor Magyarországon is sikerülnie kell – feltételezték. Az egyik megyei értekezleten el is hangzott, hogy „Sztálin elvtárs beszédeiben a gyapotot a gabonával, a nyersvassal és a tüzelővel egyenértékűnek mondotta”, márpedig egy ilyen hivatkozás végképp alapot adhatott a gyapottermesztés magyarországi felfuttatására. Nem zavarta „Sztálin elvtárs kedvenc tanítványait”, hogy a lehetőséget korábban Goldberger Leó is komolyan fontolóra vette, ám a két világháború között megbizonyosodott arról, hogy Magyarország éghajlata erre teljességgel alkalmatlan.

Rákosiék aztán gőzerővel belevágtak: 1948 végén megalakult a Gyapottermesztési Nemzeti Vállalat, majd a Gyapottermesztési Tanács, intencióik alapján először kísérleti formában kezdtek a gyapottal foglalkozni. Aztán létrehozták a Gyapottermelési Kutató Intézetet a magyar éghajlatnak megfelelő gyapotfajta kikísérletezésére, és a megyékben gyapotügyi előadókat állítottak munkába. Meg sem várva a kutatások eredményét, az állami gazdaságoknak és téeszeknek már 1950-ben tízezer holdon kellett gyapotot produkálniuk. Ahhoz, hogy a termés „beérjen”, rengeteg napsütéses óra szükséges, ami 1951-ben még Magyarország déli területein is azt jelentette, hogy októberben-novemberben kellett betakarítani a szúrós növény csak kézzel, nehezen leszedhető „termését”. A következő évben még fel is emelték a tervszámokat, ám a májusi fagy miatt újra kellett vetni, ez már a téeszeknek is sok volt, tiltakoztak ellene. Békés megyében például a terv negyedét tudták csak teljesíteni, 1953-ra mégis magasabb lett az előírt mennyiség. Végül a rossz időjárás végképp betett a gyapottermesztésnek, 1953 őszén már a központi vezetés is belátta, hogy a „fehér arannyal” semmire sem mennek a magyar földben.