Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
TERVEZIK A RÁC FÜRDŐT

Lassú víz

Több hónapos késlekedés után a főváros kezében lévő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kiadja az első 119,6 mill forintot abból a sok millrdból, ami a 2010 óta ázó és penészedő Rác fürdő és a hozzá kapcsolódó szálloda többször bgért, ám pénzhny miatt késlekedő rendbetételéhez és megnyitásához szükséges. Egyelőre csak a tervezési és engedélyeztetési munkálatokra írtak ki közbeszerzést, amelyet – egyedüli ajánlattevőként – a magyar magánszemélyek tulajdonában álló Budapesti Építőművészeti Műhely Kft. nyert meg. A vállalkozás egyik tulajdonos-ügyvezetője, Horváth József annak idején részt vett az önálló életet kezdő fiataloknak szánt Magház-programban, melyet az egykori Inter-Európa Bank vezetője, Iványi György álmodott meg több mint húsz évvel ezelőtt, ám a tervezett három fővárosi lakótömbből csak egy épült fel a Rottenbiller utcában. A Rác fürdő beruházást 95 százalékos készültségig Prekuta Bálint és Valkó Csaba vállalkozók vitték, ám a 2008-as jelzálogpiaci válság nyomán a fejlesztőcégek kifogytak a pénzből, és végül felszámolásra jutottak. A kisebbségi partner főváros az után tudta visszaszerezni a létesítményt, hogy diszkont­áron megvásárolta annak legnagyobb, 7,5 millrd forintos hitelét a Magyar Fejlesztési Banktól. Millrdos kölcsönt az MNB által 2014-ben bezárt Széchenyi Bank is nyújtott a fejlesztés hátterében álló egyik, Prekuta által irányított vállalkozásnak, amelyet nem kapott vissza. Az MNB az ügyletet azok közé sorolta, amelyeket csalárd módon a pénzintézet fiktív tőkeemelésére fordítottak, s az eset önálló vádpontként szerepel a főtulajdonos Töröcskei István bankelnök, vezetőtársai és egyes ügyfelei ellen nemrégiben indult büntetőper vádiratában is.