Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
FINN KORMÁNYVÁLTÁS

Alkudozás előtt

Elismerte vereségét Finnország szocldemokrata kormányfője, Sanna Marin, akinek pártja a vasárnapi parlamenti választáson csak a harmadik helyre futott be. A Petteri Orpo vezette konzervatív Nemzeti Koalíc Pártja 48, a Finnek nevű nacionalista párt 46, a szocldemokraták pedig 43 képviselőt küldhetnek a 200 fős törvényhozásba. Bár győztesként Orpo kezdheti meg a kormányalakítási tárgyalásokat, nem lesz könnyű dolga: nem elég ugyanis, ha megszerzi valamelyik nagyobb párt támogatását, a parlamenti többséghez szüksége lenne még egy-két kisebb tömörülés koalícba bevonására is. A 37 éves Marin – aki a 2019-es hivatalba lépésekor Európa legfiatalabb kormányfője volt – közölte, készek koalícra lépni Orpóékkal, ám csak akkor, ha a kormányba nem kerülnek be a Finnek politikusai is. Marin továbbra is népszerű a fiatalok és a baloldaliak körében, de sok bírálat érte azért, hogy túl sokat költött a nyugdíjakra és az oktatásra. Az adó- és kiadáscsökkentést ígérő Orpo szerint a túlzott költésekkel Marin veszélybe sodorta a finn gazdaság ellenálló képességét. A miniszterelnöki szék 53 éves várományosa aligha népszerű magyar kormánykörökben: ő volt az első, aki már 2018-ban felvetette, hogy ki kellene zárni a Fideszt az Európai Néppártból. A választást két nappal az előtt tartották, hogy Finnországot hivatalosan is felvették a NATO-ba.