TETRECEN ÜZEMELTETŐ: debreceni terjeszkedés

A kormányfő vejének résztulajdonában lévő vállalat üzemelteti majd azt az épületet, amelyben a Hilton Garden Inn Debrecen City Center szálloda fog működni. A Tetrecen Üzemeltető Kft. az épület beruházójához hasonlóan egyelőre nem kizárólag Tiborcz Istváné, bár kezdetben a hatmilliárd forintos építkezés sem a kormányfő családtagjának a nevén futott; a projekt még a tulajdonrész-vásárlás előtt 3,6 milliárd forint állami támogatást kapott. Az építőcég az A-Híd Zrt., amely Apáthy Endre birtokában van, és az ő üzlettársa, László György alapította a Hattyú Projekt Kft.-t, amelybe tavaly októberben szállt be Tiborcz és barátja, Hamar Endre. Most közvetlenül a Hattyú Projekt hozta létre a Tetrecen Üzemeltetőt, amelynek így egyharmad-egyharmad arányban tulajdonosa Tiborcz és Hamar, rajtuk áll majd, hogyan működik a Hilton várhatóan a harmadik negyedévben megnyíló szállodájának épülete. Közben Tiborcz kiszállt egy bukó projektből: magyar és francia befektetők egy hatalmas szlovén szállodaüzemeltető csoportot akartak volna megvenni, a Savát, de a tavaly tavasszal megadott határidőig a Prestige SL Asset Holding Zrt. nem élt az elővásárlási jogával. A Tiborcz Istvánhoz köthető Főnix Magántőkealap így most visszaadta a Prestige-ben tavaly februárban szerzett részesedését.