Merényletben életét vesztette az egyik legismertebb orosz katonai blogger, Vladlen Tatarszkij. A hatalom által uralt orosz médiatérben a haditudósítók egyszerre működnek szelepként, illetve a Kreml gátlástalan propagandistáiként.
A meggyilkolt blogger alkalmi emlékműve. Hallgattak rá
AFP / OLGA MALTSEVA
Kivonulásésfelvonulás
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő sem tartja immár elképzelhetetlennek, hogy az ukrán védők – a körbezárást megelőzendő – kivonulnak a tavaly augusztus óta orosz ostrom alatt álló Donyec-medencei Bahmutból. Az egykor 80 ezres város nagyobb részét a súlyos veszteségeket szenvedett orosz erők ellenőrzik, ám biztosra vehető, hogy ha elfoglalják is a teljes települést, akkor sem várható áttörés. Az ukrán erők még visszavonulhatnak egy másik kiépített védelmi vonalra, míg a támadóknak egyelőre nincs emberük és technikájuk az offenzíva folytatására. Meg nem erősített hírek szerint Ukrajna mintegy 200 ezer katonával és kétezer harcjárművel készül a tavaszra beharangozott ellentámadásra, s az abban részt vevő alakulatok jó része már meg is érkezett a frontvonalak közelébe.
Az irány Ukrajna dél része lehet, ahol az ukránok megkísérelhetik elvágni az Oroszországot és a 2014-ben Ukrajnától elcsatolt Krímet összekötő szárazföldi folyosót. A feladat nem egyszerű, a korridor legalább 150 kilométer széles, és miután a térséget több mint egy évvel ezelőtt elfoglalták az orosz egységek, komoly erődítési munkálatokat végeztek a területen. Az ukránok dolgát ugyanakkor megkönnyítheti, hogy a folyosó területén lévő városokban, például Melitopolnál komoly partizántevékenység folyik, ami arra utal, hogy a lakosság körében sokan megszállásként élik meg az orosz jelenlétet.