Gyuricza Péter: A Győrffy

A harmadik éve halott, a nyilvánosságból jóval korábban eltűnt Győrffy Miklósról alighanem csak a korosabbak tudják, hogy működése mit jelentett a rendszerváltásban és az azt megelőző időszakban. Ikonikus, higgadt-szép orgánummal vezetett műsorai – a rádióban a Bagoly, a tévében a Napzárta – szinte kivétel nélkül tabutémákról szóltak. Noha a róla most megjelentetett, a magán- és köztörténetet remekül vegyítő interjúkötet sem fogja őt feltámasztani, az ifjabb nemzedék talán valósabb fogalmat alkothat arról a mámoros korszakról, melynek eltorzításán oly szorgosan ügyködnek a mai hatalom ilyen-olyan udvaroncai. Az egykori kolléga, Gyuricza Péter, miközben az interjúalany kollégák hathatós segítségével méltó emléket állított a rádiós újságírás kiemelkedő alakjának, élet- és testközelbe hozta a három-négy évtizeddel ezelőtti múlt aktuális dilemmáit, a „reformerek” vállalt – két lépés előre, egy lépés hátra – kompromisszumait is. Ezekről Győrffy 2014-ben, a vele készített életútinterjúban keresetlen nyíltsággal, a hősiesség minden pózát elutasítva mesélt. Ha a közszolgálati televízióban ma meg mernék teljes terjedelmében ismételni (vagy legalább hitelesen összefoglalni) például az 1989. június 16-ai, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének közvetítését – s nem csak azt az öt percet kiragadva, amikor Orbán úgymond hazazavarja az oroszokat –, akkor ma is újra átélhető lenne az a méltóságteljes, szorongásokkal és reményekkel teli feszültség, amely nem csak a Hősök terén, nem csak az éterben, az egész országban vibrált. Hogy született ilyen össznemzeti pillanat, abban Győrffynek, az élő adások vérprofi kommentátorának oroszlánrésze volt.