Gazdag kérők

Jóllehet levajazottnak tűnt, várható némi meglepetés, ha nyilvánosságra hozzák a Dunaferr-csoport „jó” részeiből (beleértve a kokszolót és négyezer dolgozót) összerakott új vállalat értékesítésére kiírt felhívás első, május 5-én zárult fordulójának eredményét. A HVG információi szerint az eddig befutónak tippelt, a Dunaferrt a felszámolása óta köldökzsinóron tartó, indiai hátterű Liberty Steel nincs a kérők között. Úgy tudni, a rendkívül kemény feltételeket – többek közt a négymillió eurós óvadék kéthetes határidővel történő letételét – négy másik befektető vállalta, illetve kísérelte meg teljesíteni. A pályázók: az ugyancsak indiai acélipari Jindal Steel, a gyártóegységeit sújtó háború miatt a magyar vasműben erős szinergiákat látó ukrán Metinvest, a Duferco–Minerfin cégpáros vezetésével konzorciumot alkotó olasz–szlovák–cseh csoport és a svájci Trasteel. Lapunk informátora szerint egyes külföldi bankoknak gondot okozott, hogy a felszámolás alatt álló Dunaferr számlájára transzferáljanak ekkora összeget – egy e célra nyitott, elkülönített bankszámla erősíthette volna a bizalmukat. Különösen úgy, hogy a Dunaferr nagy hitelezői közé – százmilliárdos nagyságrendben – bejelentkezett a luxemburgi Indumet cég is, azon az alapon, hogy felvásárolta a vasmű közvetett tulajdonosa, az ukrajnai ISD-konszern korábbi, nemzetközi banki adósságait. (Az Indumetet 2017-ben 180 millió forintos bírsággal sújtotta a magyar jegybank engedély nélküli követelésvásárlás miatt.) A vevőjelölteket a Dunaferrt felszámoló Honoratior Kft. anyagi ereje sem nyugtatja meg: e társaság árbevétele 2021-ben alig lépte túl a 30 millió forintot, a vagyona pedig még kevesebb. A felszámoló ugyanakkor tapasztalt szakember, az ismert szolnoki ügyvéd, Fazekas Attila, aki a rendszerváltás után megyei rendőrfőkapitány volt. Új szál a történetben, hogy külön pályázatban keresnek vevőt a meg nem fizetett szén-dioxid-kvóták miatt több százmilliárdos tartozást felhalmozó, szintén felszámolás alatt álló ISD Power Kft. adósságmentesített elemeiből és 330 dolgozójával létrehozott új cégre. Úgy hírlik, ez utóbbiért az állami MVM tette le az előírt 300 ezer eurós óvadékot. Ha megnyeri a tendert, a Dunaferr egész működése felett befolyást nyer, miután a vasművet jórészt a Power látja el gázzal, elektromos energiával, valamint ez a cég dolgozza fel a termelés során keletkező hulladék gázokat, gőzt és ipari vizet is. Ezeket a feladatokat a Dunaferr csak igen jelentős befektetést követően lenne képes ellátni. A felszámoló ezúttal a Credit Plusz Kft. színeiben fellépő Nagy László, Mészáros Lőrinc bizalmasa, aki kiemelt állami felszámolóként is tevékenykedik.