Magyar sérültek
Több mint 30 KFOR-katona és 52 szerb tüntető sebesült meg hétfőn, amikor a Koszovó északi, többségében szerbek lakta részén lévő Zvecsanban összecsapás tört ki a békefenntartók és az albán nemzetiségű polgármesterek kinevezése ellen tiltakozó tüntetők között. A sérültek között 27 magyar KFOR-katona is van, közülük négyen súlyos sebeket kaptak, egyiküket meg is kellett műteni. A zavargás akkor tört ki, amikor a magyarok mellett olasz és moldovai KFOR-katonák megpróbálták szétoszlatni a tüntetőket, akik elbarikádozták a zvecsani polgármesteri hivatal épületét. A szerbek a távozás helyett kövekkel és üvegekkel támadtak a békefenntartókra, akik könnygázzal, valamint hang- és fénygránátokkal válaszoltak. Lövések is eldördültek, szerb vádak szerint a közelben tartózkodó koszovói albán rendőrök tüzeltek a szerbekre.
A válság hátterében az áll, hogy a szerbek, akik nem ismerik el a 2008-ban függetlenné vált egykori dél-szerbiai tartomány államiságát, bojkottálták az áprilisi koszovói helyhatósági választásokat. Így a szerb többségű településeken is albán nemzetiségű polgármesterjelöltek diadalmaskodtak. A pristinai kormány pedig úgy döntött, Zvecsanba, Leposzavicsba és Zubin Potokba küldi a megválasztott városvezetőket, ám a szerbek lezárták az önkormányzati épületek bejáratait.

Miközben az EU és az USA is önmérsékletet kért Albin Kurti koszovói miniszterelnöktől, Alekszandar Vucsics szerb államfő arról beszélt, hogy a válságot a koszovói albánok élezik, akik azért provokálják a szerbeket, hogy azok erőszakosan lépjenek fel a NATO vezette KFOR ellen. „Maradjon békés a tiltakozás, nem azért, mert félünk, hanem mert Kurti a szerb provokációkra vágyik leginkább” – mondta Vucsics. A helyi szerbek is provokáltak: az összecsapásról készült videókból megállapítható, hogy civil ruhát viselő szerb rendőrök, valamint szerbiai szélsőséges nacionalista mozgalmak tagjai is részt vettek a békefenntartók elleni támadásban.
Figyelemre méltó, hogy a magyar kormány, amely éles hangon szokta elítélni, ha bárki is magyarokra támad, most hallgat, és nem követel tiszteletet a szerbektől. Pedig a szerbek pontosan tudták, hogy magyar KFOR-katonákat vesznek célba: amikor még viszonylagos nyugalom volt, a tüntetők Orbán Viktort éltették. A HVG értesülései szerint a szerbek korábban közölték, azt szeretnék, hogy ne lengyel, hanem magyar békefenntartókat küldjenek Zvecsanba, mert bennük jobban megbíznak. A hallgatás részben azzal lehet összefüggésben, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter néhány nappal korábban Belgrádban – vegyes vajdasági magyar, illetve orosz akcentussal felolvasott szerb nyelvű beszédében – Vucsicsot éltette, és kijelentette, hogy a múltbeli problémák megoldódtak, s testvérnéppé vált a magyar és a szerb nemzet.