Asteroid City

Az örökifjú amerikai rendezőtalentum Wes Anderson új filmje, az Asteroid City szereplőinek a szemük sem rebben, ha a horizonton atombomba robban.

Minden történet az írógépszalag befűzésével kezdődik, és az első leütéstől bármi lehetséges. Wes Andersonon kívül nincs a világon még egy filmrendező, aki komolyabban venné a híres rushmore-i diák, a hozzá hasonlóan multitalentum Max Fischer drámaíró, rendező, az iskola repülőklubja, a méhész-, bélyeg- és érmegyűjtő szakkör elnöke, a vívócsapat kapitánya, sárga öves karatemester bölcsességét: „Ha van egy ötleted, miért titkolnád el?”

Az örök 15 éves Max kitalált személy, a saját attraktív stílusától egy tapodtat sem tágító Anderson és egyetemi évfolyamtársa, Owen Wilson határtalan képzeletének a szülötte. Max közel 30 éve az Okostojás (Rushmore) című filmben Holden Caulfieldnek, a Zabhegyező halhatatlan hősének negatív karrierjét vitte tovább, amikor kirúgták a főiskoláról. Miután a fáradozásait nem kísérte elismerés azért, hogy az iskolai baseball­pályára hatalmas akváriumot építsenek, és utolsó ötletével, a sárkányeregetők társaságának alapításával sem járt sikerrel, elindul, hogy megannyi perszónát felvéve végigvonuljon teremtője filmjeiben. A gyerekek többsége beéri azzal, hogy megálmodja a saját világát, Anderson azt megépíti és benépesíti.

Ha valakinek különleges élet adatik, azt meg kell osztania másokkal – ez az óceánok legmélyén búvárkodó Cousteau kapitány szövege, miként az is, ha valamit szeretsz csinálni, azt az életed végéig csináld. Vagy csináld az életed kockáztatása árán is. A zsenik örök életűek, de cserében az örök életet a saját buborékjukban kell élniük, és túlélési esélyük egy az egymilliárdhoz. Anderson átjáróiban csupa fura lény várakozik, hogy bejusson a gonosz és irigy emberi világba. Mr. Fox, a róka (A fantasztikus Róka úr), aki bűnözői karrierjének hátat fordítva lemond a tyúkól fosztogatásáról, békét kötne a farmerekkel, ám feloldható-e a dilemma, hogy egy rókacsalád étrendjének fontos része a csirkehús. A másik diszfunkciós család feje, a Tenenbaum gyerekek nemzője (Tenenbaum, a háziátok) elhatározza, hogy visszakönyörgi magát becsődölt ivadékaihoz és feleségéhez; Steve Zissou kapitány (Édes vízi élet) megfogadja, hogy felkutatja a jaguárcápát, amelyik megölte a barátját; a Holdfény királyság neurotikus tinédzserei elhatározzák, hogy megszöknek a felnőttkor várható megpróbáltatásai elől.

A magyar mozikban e héttől látható új Anderson-film, az Asteroid City 1955-ben játszódik egy városban, ami elvben fenn van a térképen, de inkább nincs, és ahol nem számít, van-e térerő, mert azt még fel sem találták. A kormányzati terepasztalon körzővel-vonalzóval tervezett felüljáró lehajtója útkalkulálási hibával készült, fölfelé meredő torzó maradt, mint valami síugró sánc, 12 vendégháza közül az egyik leégett, turisztikai látványossága egy 5000 éve becsapódott meteorit után maradt kráter. A 87 állandó lakos és az arra tévedt utazók nyugalmát semmi sem zavarja: sem a kísérleti atomrobbantások horizonton látható gombafelhője, sem a várost metsző autópályán gengsztereket szirénázva üldöző rendőrautó, sem a néha megjelenő, fura pittyegő hangot adó madár. A városon átsüvítő vonat olykor megáll, lerakják róla az eperturmixnak való port és pár ballon nehézvizet is, az automatasoron kólát, csokit és mogyorót lehet kapni, meg néhány dollárért helyi ingatlanfoglalásra jogosító bont.

A történet az ifjú csillagászok és az univerzum kutatásában elöl járó tinédzserzsenik szokásos évi díjátadójával indul, amit egy kicsit más irányba visz egy alászálló idegen, akinek a feje kicsit messze esik ugyan a farkától, de azért űrlény a javából. A Max Fischerként az Okostojásban káprázatosan debütált Jason Schwartzman volt haditudósítóként, fényképezőgéppel a nyakában, a fiával és három lányával érkezik Asteroid Citybe. A fiú, Woodrow, a keresztnevét az egyik amerikai elnök után kapta, a három lány mitológiai hős és csillagkép: Pandora, Androméda és Kassziopeia. A gyerekek még nem tudják, hogy anyjuk nemrég elhunyt, és aktuálisan egy frissen tartó dobozban porosodik.

Földi körülmények között az ­Anderson-féle filmperiódusos rendszert legalább 20 szupersztárelem alkotja: ezúttal például Edward Norton, Scarlett Johansson, Adrien Brody és Tilda Swinton – csak Bill Murray hiányzik. Aligha akad még egy rendező, aki fel meri hívni Tom Hankst, hogy három percre ugorjon be Murray helyett, azonban Andersont képtelenség visszautasítani. Hanks a háborús fényképész gyerekeinek nagyapját alakítva az első jelenetében fürdőköpenyben, a pizsamanadrágba dugott gyöngyházfény markolatú revolvert viselve bukkan fel. Soha nem derül ki, mire akarja használni, de ha nem lenne ott ő és a fegyvere, hiányozna ebből a sivatagbarna-sárga-zöld tónusaiban tündöklő, mesterien stilizált filmből. ¬ Ligeti Nagy Tamás