szerkesztő
Fülszöveg
Tartalomjegyzék
Farkas Zoltán

Titánokéstitánkák

Hatalmasat röhögne a londoni The Economist tekintélyes főszerkesztő-helyettese, a 2010-ben elhunyt Norman Macrae azon, hogy egykori jövendölése milyen irányt vett. A magántulajdon és a szabad verseny tántoríthatatlan hívének több merész jóslata bejött, így például az, hogy 1989-ben ledől a berlini fal, bár ő ezt karácsonyra várta. „Néhány hetet tévedtem, ma is restellem” – mondta derűsen a HVG-nek. A fejlemények felbátorították, 1991-ben megírta A privatizáció jövője 1992–2022 című híres utópiáját, amelynek lényege, hogy napjainkra valamennyi gazdasági tevékenységet magánkézbe adják, mert úgy olcsóbb, hatékonyabb és hasznosabb. Megpendítette, hogy idővel a helyhatósági választásokon sem politikusok indulnak majd, hanem nagyvállalkozók, akik azzal licitálnak egymásra, hogy melyikük tudja olcsóbban üzemeltetni a várost, és ígéreteik teljesítését bíróságok kérik számon. Sőt végső soron a hadsereg is privatizálható.