Anthony McCarten: Zéró protokoll

Az egyik legjobb dolog a nyaraláson egy letehetetlen könyv a napernyő és az 50+ faktoros napolaj védelmének biztos tudatában. Az idillnek azonban egyszer és mindenkorra vége. Belegondolni is rémes, hogy letehetetlen könyvünket, történetesen a Zéró protokoll című thrillert pár ezer kilométerrel távolabb egy washingtoni bunkerben az ördögi Cy Baxter és csapata, megannyi ifjú géniusz is olvassa a nagyobbnál is nagyobb felbontású képernyők előtt, sőt: tizedmásodpercek alatt mindent tudnak az olvasójáról. Honnan jött, miért ide, ha kölcsönözte a könyvet, melyik könyvtárból, és van-e ott hátraléka. Bax­ter technológiai csodagyerek, első milliói egy garázsvállalkozásból gördültek hozzá, majd biztonsági és kémprogram kidolgozásába fektetett. Van társa is, a CIA. Ha bebizonyosodik, hogy az arc-, beszéd- és járásfelismerő virtuális háló hibátlan, évi 9 milliárd dollárt lehet vele keresni. A Fusion béta-tesztelése a szemünk előtt zajlik, napra, órára és percre lebontva követhetjük az eseményeket, attól kezdve, hogy a Cég kiválaszt tíz embert, akiknek el kell tűnniük 30 napra: akinek sikerül felszívódnia, hárommillió dollárt kap. A Pék Zoltán fordította kötet fejezeteinek többsége gyors lebukások története: van, akinek pár órára, másnak pár napra sikerül kijátszania a megfigyelőrendszert. A mesék és a thrillerek szabályai szerint a végén csak egy maradhat. A paranoiára és személyes becsvágyra épülő hajszában, ha a Google-, Insta- és Facebook-rezisztens bostoni könyvtárosnő visszapörgethetné az időt, és előbb olvashatná ezt a könyvet, aligha fogadna arra, hogy harminc napra elbújhat a bekamerázott világ elől. A szerző, az új-zélandi, de Londonban élő Anthony McCarten nagy sikerű filmek – a Bohém rapszódia, A két pápa és A legsötétebb óra – írójaként ismert.