Chicken game
Fülszöveg
Tartalomjegyzék
Hamvay Péter

Chickengame

„Nagyon egyszerű a képlet: a csirke hátsó felét keletre adjuk el, az első felét nyugatra” – történészek, közgazdászok, társadalomtudósok sora próbálta megfogalmazni a Kelet- és Nyugat-Európa közti különbséget, de a MasterGood tulajdonosánál, ifj. Bárány Lászlónál kevesebben tudták plasztikusabban összefoglalni a lényeget. A vele készült interjúnkból kiderül, hogy míg Nyugatnak a mellfilé jut, a keleti többségnek marad a far-hát. Hozzánk kerülnek a szennyező akkumulátorgyárak, összeszerelő üzemek, a gázerőművek, hogy Nyugaton 300 lóerős elektromos BMW-kkel védhessék a Földet. Errefelé pedig hol úgy próbálunk a csirke elejéből is harapni, hogy utánozzuk a Nyugatot, hol pedig a felgyűlt frusztrác következtében saját utat keresünk. Ám ezekről rendre kiderül, valamennyi keletre visz, ahol háború és diktatúrák várnak (az ukrajnai háborúról és a koszovói helyzetről Világ rovatunk számol be). Nyugatra leginkább virtlis ketrecharc jut, például Elon Musk és Mark Zuckerberg között, amiről Tech-tud rovatunk ír.