Környezetvédelmi célokra hivatkozva valójában egy újabb ágazat piaci újraosztása zajlik a trafikok, a szerencsejáték, az energetika és társaik után. A Mol koordinálásában a hulladékgazdálkodás az indokoltnál is költségesebbnek tűnik, ami a várakozások szerint több százalékot dob az élelmiszerárakon.
A Budapesti Közművek hulladékválogatójában. Természetellenes szelekció
Túry Gergely
Porhintés
Túry Gergely
Mint a hímes tojásra, úgy fognak vigyázni januártól a vásárlók a PET-palackokra és az italos alumíniumdobozokra. Bevezetik ugyanis a visszaváltási díjat, és ha csak egy komolyabb karcolás lesz a csomagolóanyagokon, az automaták nem fogják befogadni azokat. A palackok eddig szokásos automatikus összegyűrése, netán a sörösdobozok összetaposása szóba sem jöhet, hiszen akkor a vevő elbukja a vásárláskor kifizetett visszaváltási díjat. Ennek összege még nem ismert, de aligha lesz észrevehetetlen tétel, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján az Energiaügyi Minisztérium és az energiahivatal meglehetősen készségesen szolgálja ki a Mol bevételi igényeit.
Az olajvállalat 35 évre nyerte el a hulladékgazdálkodásra kiírt koncessziót, a gyártók által fizetendő új díjból, valamint a tulajdonába kerülő hulladék hasznosításából ez idő alatt mintegy 8 ezermilliárd forint bevétele származik. Márpedig a kiterjesztett gyártói felelősségért (EPR) meghatározott díjtételek csaknem csúcstartók Európában. Pedig a cél üdvözlendő, hiszen valóban fontos, hogy az emberek kevesebb szeméttel terheljék a Földet, ha pedig szennyeznek, annak fizessék is meg az árát. Az eddig alkalmazott termékdíj 8-10-szeresére rúgó EPR azonban felveti annak a gyanúját, hogy ez extraprofitot termel a kedvezményezettnek, vagyis a Molnak. A gyártók nem is rejtik véka alá, hogy a plusz fizetnivalót be fogják építeni az árakba. A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség szerint az EPR-díj bevezetése önmagában 3 százalékkal fogja növelni az inflációt, de az élelmiszergyártók a saját területükön akár 5 százalékos drágulást is lehetségesnek tartanak. Ráadásul nem logikusak az arányok sem, amelyeket – a Mol javaslatára – az energiahivatal kialakított a különböző anyagféleségek díjai között. A műanyag csomagolás után eddig háromszor akkora termékdíjat kellett fizetni, mint a papírcsomagolás után, hiszen az utóbbit sokkal könnyebb újrahasznosítani. Mostantól viszont a gyártói felelősség díjtételei körülbelül megegyeznek a két alapanyag esetében – ez pedig a műanyag alkalmazása felé tereli a termelőket.
És ha ez még nem lenne elég, a fogyasztókat kopasztja meg a Mol azzal is, hogy milyen felvásárlási árakat szabott meg az alvállalkozói számára az átvételi helyeken. Ha ezentúl MÉH-telepeken és egyéb hulladékátvevő helyeken italosdobozt ad le valaki, akkor akár háromszor annyi dobozt is össze kell gyűjtenie, mint eddig, hogy a pénzénél legyen. A sörös-üdítős alumíniumhengerek kilójáért a tavasszal még 400–430 forintot is lehetett kapni, ehhez mintegy 60 darabot kellett összegyűjteni. A Mol díjszabásában viszont ugyanez már csak 144 forintot ér, vagyis a 430 forintért 180 sört vagy üdítőt kell meginni – vagy a kidobott flakonokat szorgalmasan kikukázni. Hasonló a helyzet az elektronikai berendezések, a vörösréz vagy az akkumulátorok esetében. Eddig egy átlagosan 13 kilós akkuért 2-3 ezer forintot lehetett kapni, most már csak egységesen 1404 forintot, hiszen a verseny is megszűnt. Kérdés, lesz-e még ószeres, aki ennyiért begyűjti őket, vagy több akku kerül az út szélére. Valamelyest érezheti a Mol a kihívást, mert közölte, hogy az ügyben felvette a kapcsolatot a roma szervezetekkel.
Szűkmarkú volt a Mol abban is, hogy a koncesszió első tíz évében mindössze 185 milliárd forint beruházást vállalt be. Ebből egyebek között modern hulladékválogató gépeket szereznének be, hulladék-nyomkövető informatikai rendszereket állítanának hadrendbe, új járműveket vásárolnának, és az ígéretek szerint minden 10 ezer fősnél nagyobb településen hulladékudvart létesítenének.
