Hosszú ideig tartó hezitálás után az USA úgy döntött, jelentős mennyiségű kazettás lőszert ad át Ukrajnának. Washington nem véletlenül húzódozott jó ideig az ügylettől: a repülőgépekről bomba formájában, a HIMARS-indítóállványokról rakétaként, illetve a tarackokból tüzérségi lövedékként kilőhető lőszer a legkegyetlenebb fegyverek közé tartozik. A kazettás bombákban, illetve lövedékekben ugyanis egymástól független robbanószerkezeteket helyeznek el, s a több tucat vagy akár több száz kis bomba a tárolószerkezet felnyílása után hatalmas területet tarol le vagy szór be gyalogság elleni aknákkal.
A kazettás bombák elleni egyik legfontosabb ellenérv az, hogy azok felhasználása évekre veszélybe sodorja a polgári lakosságot. A bombák egy része – 3–15 százaléka – ugyanis nem robban fel a ledobáskor, ám a talajba fúródva a legenyhébb érintés hatására is bekövetkezhet a detonáció. Nem véletlen, hogy ezen fegyverek használatát, tárolását és továbbadását megtiltotta a 2008-ban megszületett és 2010-ben érvénybe lépett oslói nemzetközi konvenció. Az egyezményhez több mint száz ország – köztük Magyarország is – csatlakozott, ám a mostani konfliktusban közvetve vagy közvetlenül részes államok, azaz Ukrajna, Oroszország és az USA nem írta alá. A Magyarország területét ért utolsó harci cselekmény is kazettás bombákhoz köthető: 1991. október 27-én a jugoszláv légierő harci gépei – valószínűleg eltévesztve a célpontokat – a horvát–magyar határon fekvő Barcs városát találták el, s több lakóházat is megrongáltak.
A kazettás bombák, lövedékek alkalmazása önmagában nem tekinthető háborús bűncselekménynek, akkor válik azzá, ha azokat a polgári lakosságot aránytalan mértékben veszélyeztetve, például városi környezetben vetik be. Az Ukrajna ellen tavaly február óta tartó orosz invázió során már mindkét fél használt ilyen eszközöket, Kijev vádjai szerint az orosz támadások során civil célpontokat is találatok értek.
Elemzők több okkal is magyarázzák, hogy az USA végül miért szánta rá magát a kazettás lőszerek átadására, annak ellenére is, hogy azt rossz szemmel nézik a 2008-as konvencióhoz ugyancsak csatlakozott európai szövetségesei. Az egyik fő magyarázat az, hogy ezek a fegyverek jóval hatékonyabbak, mint a hagyományos, vagy akár GPS-irányítással szálló lövedékek. A sok kis bomba kimondottan hatásos ugyanis az olyan védelmi vonalak ellen, amilyeneket az oroszok építettek ki Ukrajna megszállt keleti és déli térségeiben. Egy-egy kazettás lövedék labdarúgópálya méretű területet szórhat be robbanószerkezetekkel, és így folyamatosan tűz alatt tarthatók az ostromlott védelmi vonalak.
A másik ok pedig az, hogy miközben az USA-nak hatalmas kazettáslőszer-készletei vannak, Ukrajna olyan ütemben használja fel a külföldről kapott utánpótlást, hogy a nyugati szövetségesek kezdenek kifogyni a hagyományos ágyúlövedékekből. Ezek hiányában pedig semmi esély arra, hogy sikerrel végződjön Ukrajna június eleje óta tartó ellenoffenzívája. Az amerikaiak azzal is érvelnek, hogy mivel Oroszország a háború elején nagy mennyiségű kazettás bombát vetett be, annyi fel nem robbant lőszer maradt Ukrajna földjében, hogy mindenképpen aknamentesíteni kell az ország szinte teljes területét. Az USA a döntésével visszatért a múltba. Miután az amerikai hadsereg 1965–1973 között 400 ezer tonna ilyen lőszert lőtt ki Vietnámban, majd az iraki és afganisztáni háborúban is használta arzenáljának ezen részét, az utóbbi húsz évben beszüntette a kazettás bombák bevetését. ¬
