Caravaggio árnyéka

Történelmi hitelesség látszatával előadott nyomozás a „minden gyanú alatt álló” barokk festőzseni élete és halála ügyében. Michele Placido, az olasz társadalmi-politikai filmek neves képviselője a bűnügyi nyomozás trükkjével visszakeresi a lombardiai Milánóhoz közeli Caravaggio faluból származó Michelangelo Merisi életének kiemelkedő epizódjait, és megmutatja, hogyan tükröződnek a művész találkozásai a munkáiban. A Caravaggio árnyékában a szabadelvű patrónus, Monte bíboros szerepét is magára vállaló rendező a Caravaggio-festmények kontrasztos színeinek, fény és árnyék hatásának stílusában szinte érzékszervi közelségbe hozza a barokk Róma és Nápoly díszleteit. A Vatikán titkos ügynöke (Louis Garrel) a börtöntől a palotákig, a műtárgyaktól roskadozó templomoktól a bűzös sikátorokig árnyékként követi a tüzes szenvedélyű, szangvinikus, provokatív festőt (Riccardo Scamarcio igéző megformálásában). A fanatikus vallási inkvizítornak az a feladata, hogy felderítse a festő múltját, felvegye a kapcsolatot a hozzá legközelebb állókkal, köztük a művészért és az ördögien vonzó férfiért rajongó Costanza Sforza márkinéval (Isabelle Huppert). A száműzött festő menedéket is nála talál, miközben pápai kegyelemre vár, hogy megmeneküljön a lefejezéstől, mert barátja, egyben riválisa, Ranuccio életét kardszúrásokká fajult verekedésben oltotta ki. Caravaggio zűrös, mogorva alak, rossz hírű nőkkel és fiúkkal szexel, szajhákkal barátkozik, nyomorékokat istápol. Vakmerő életét a festményein is megörökíti, az utcán, nyomortanyákon, bordélyokban talál ihletet, magas rangú vallási megrendelőinek festett szentképein prostituáltakat és hajléktalanokat ábrázol szentekként, Szűz Máriaként, Szent Péterként, ily módon provokálva kora álságos közerkölcseit. A rendező és egyben az egyik forgatókönyvíró Placido filmbeli vatikáni összeesküvés-elmélete fikció ugyan, mégis erős az üzenete a művészi szabadságról, az egyház képmutatásáról, a konvenciókkal szembeni lázadás progresszív erejéről.