Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
KÓRHÁZI GIGATENDER

Elsöprő győzelem

Egy kézbe kerül az összes budapesti, az év végétől pedig valamennyi vidéki kórház üzemeltetése. Az összesen három és fél mill négyzetméteren, csaknem 400 telephelyen működő 89 fekvőbeteg-ellátó intézmény valamennyi üzemeltetési gondját a hűtéstől a fűtésig, az épületgépészettől a liftek működtetéséig egyetlen cég fogja intézni. A tendergyőztes B+N Referencia Zrt.-nek csupán egy versenytársat (a Strabag utódját, a Neo Property Zrt.-t) kellett maga mögé utasítania ahhoz, hogy a három évre szóló, összesen 400 millrd forintos megbízást megszerezze. Az „udvari takarítóként” emlegetett vállalkozás évek óta arat a közbeszerzéseken: megnyerte a kórházak takarításának ugyancsak központosított közbeszerzését, miközben a Mol, a MÁV, az OTP, a Volánbusz és a BKV eszközeinek tisztogatása is az ő munkája. A cég 2015-ig a Simicska Lajos–Nyerges Zsolt–Mészáros Lőrinc-tr érdekeltségébe tartozó Mundus Invest Zrt. tulajdona volt, majd Tombor András korábbi üzlettársa, a szélsebes karriert befutó Kis-Szölgyémi Ferenc vette át a „seprűt”. Kétség sem fér hozzá, hogy jól sepert, hiszen a 2016-ban 14 millrd forint nettó árbevételű cég tavaly már 127 millrd forint árbevételt és 10,8 millrdos adózott nyereséget ért el. A kórházak úgy tudják, jövőre az épület­üzemeltetés költségének 30 százalékát kell majd kifizetnk.