Elfeledett újpestiek
Gazdagon dokumentált kor- és társadalomtörténeti kiállítás mutatja be az újpesti zsidóság történetét a felújított piac fölötti kiállítótérben. Újpest, a helyi ipar és a helyi zsidóság története összeforrt. Amikor gróf Károlyi István, az akkori Magyar Királyság egyik legnagyobb földbirtokosa hasznosítani akarta a Pesttől északra fekvő, meglehetősen silány, homokos birtokait, 1835-ben megállapodott egy bizonyos Lőwy Izsákkal és annak testvéreivel, hogy a Duna-parti területeken tímárüzemet hozzanak létre. Onnantól kezdtek az akkor minden él nélkül „zsidó gyarmatnak” nevezett Új Megyerre (amely csak 1844-ben lett Újpest) zsidó iparosok, vállalkozók és munkások költözni, ahol a Duna közelsége és a gróf által szerződésben rögzített szabad iparűzés és kereskedelem vonzotta a telepeseket. A kiegyezés utáni polgárosodás nyomán meglódult a község ipari fejlődése, és a Wolfner családnak köszönhetően ott működött az ország legnagyobb bőrgyára, majd 1907-ben, amikor város lett, már 38 ipari vállalattal büszkélkedhetett a kultúrát, az iskolákat és a középületeket gazdagon támogató zsidóság jóvoltából.
Újpest a két világháború között is önálló település maradt, amikor ott működött a Chinoin, a Tungsram, és Ladányi János utóbbi években írt szociográfiai memoárjai szerint a leggazdagabb gyárosok és a legszegényebb munkások egymás szomszédságában éltek. A zsidóüldözés a helyi társadalmat is átrendezte. Újpest lakói osztoztak a vidéki zsidóság sorsában, s 1944 júliusában mintegy 14 ezer embert, köztük időseket, nőket, gyermekeket vagoníroztak be és küldtek náci haláltáborokba magyar csendőrök és hivatalnokok. Az elhurcoltak közül csak nagyon kevesen élték túl a holokausztot. Az Újpesti Városvédő Egyesület a leszármazottakkal együttműködésben eredeti dokumentumokkal, fotókkal, visszaemlékezésekkel látványosan installált kiállításon, családok sorsán keresztül állít emléket a városrész egykori lakóinak, azzal a kimondott céllal, hogy ne hagyja feledésbe veszni a magyar történelem legsötétebb időszakát.
