SBERBANK MAGYARORSZÁG: oroszbarát osztráké lett

Még be sem fejeződött a Sberbank Magyarország Zrt. végelszámolása, máris új tulajdonoshoz került a szankciók következtében megroggyant orosz pénzintézet leányvállalata. A magyar cég ugyanis közvetlenül a bécsi Sberbank Europe AG-hoz tartozott, azt azonban – nem kis belpolitikai botrányt kavarva – az osztrák belügyminisztérium felmentésével júniusban 227 millió euróért megvásárolhatta egy ottani üzletember, Stephan Zöchling. Így a friss cégbejegyzés szerint a Sberbank Magyarország július 18-a óta már Zöchling vagyonkezelő cégéhez, a MeSoFa Vermögensverwaltungs AG-hez tartozik. Ausztriában már parlamenti vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, miként történhetett meg az értékesítés a szankciók ellenére, ráadásul volt egy másik vevőjelölt is, aki büntetőfeljelentést tett, mert kiszorult az üzletből. Zöchling szoros kapcsolatot ápol orosz üzletemberekkel. 2009-ben például ő vezette a Magna International konzorciumának a tárgyalódelegációját, amelyben a GAZ orosz autógyártó tulajdonosa, Oleg Gyeripaszka próbált részesedést szerezni az Opelben. A Sberbank Magyarország az MNB márciusi közlése szerint már minden kötelezettségét kifizette, miközben Gulyás Gergely miniszter korábban azt állította, hogy a Magyarországon zárolt orosz vagyon nagy része a Sberbanké. Az osztrák hírmagazin, a Profil a napokban bírósági engedéllyel tudott betekinteni az ausztriai iratokba, és az alapján egyértelműen kiderült, hogy az ottani „felszámolási bevétel” egy az egyben az oroszoké lett a Zöchling által kifizetett vételáron keresztül.