Szellem | plusz
Szellem plusz
Tartalomjegyzék
Film + A legmagasabb körök

A célpont

Isabelle Huppert 120 nagyjátékfilmmel a háta mögött ezúttal szemüveges, Dior rúzsos hitchcocki szőkeként eleveníti meg az ír származású Maureen Kearney-t, aki az atomerőműveket építő francia Areva szakszervezetének élén állt. Caroline Michel-Aguirre francia oknyomozó újságíró 2019-ben megjelent A szindikalista című könyve, majd az abból készült forgatókönyv politikai thrillerként mutatja be Kearney 2012 és 2018 közötti igaz történetét. Az Areva szakszervezeti vezetőjeként, befolyásos politikai, üzleti személyiségek, miniszterek ismerőseként Kearney nyilvánosságra hozott egy szupertitkos megállapodást a francia nuklris technológk cseréjéről, az atomszektor átjátszásáról Kínának. A bajkeverőként kezelt, ám elszánt nőt az igazság- és felelősségérzete hajtotta, hogy bellljon az aránytalan küzdelembe. A szálak a legmagasabb körökig vezettek, Francois Hollande akkori köztársasági elnök éppen aznap fogadta volna az aktivistát, amikor a nőt 2012. december 17-én az otthonában brutális támadás érte. A takarítónő az alagsorban talált rá lekötözve, a hasába karcolt A betűvel, a vaginájába nyomott késsel. A rendező és egyben az egyik forgatókönyvíró, a francia Jean-Paul Salomé nem mutatja meg az erőszakot. Folyamatos kettősség, kétértelműség jellemzi Kearney reakcióit, mígnem fokozott önuralma, az „egy igazi áldozat nem így viselkedik” beszólások a nyomozás során odáig vezetnek, hogy áldozatból gyanúsított lesz. Kearney dosszja azzal zárult, hogy 2017-ben bűnösnek találták, majd miután fellebbezett, nemrég ártatlannak nyilvánították. Salomé politikai krimije meghökkentő leleplezés az állami botrányokba, hatalmi játszmákba, erőszakba keveredett „öltönyösök” világáról Franciaországban, de azon is túl.

ADS Service