Építőtábor
Vélemény
Tartalomjegyzék

Építőtábor

Para-Kovács Imre

Ha folyamatában próbálom értelmezni a Fidesz és az ország első emberének (aki a jelenlegi időmetszetben egy és ugyanaz) mestertervét, különös tekintettel arra a hangsúlyozott figyelmeztetésre, miszerint azt nézzem, mit csinál, és ne azt, amit mond, de néha mégis, akkor a szorgos munkának köszönhetően a megvalósulás szintjén szembesülök a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, ami van, és – ha időközben nem jutott eszükbe más poén az orosz tanácsadó elvtársaknak – építés alatt áll az illiberális, avagy közismertebb nevén kereszténydemokrácia, ahol az unalomba fulladt és lejáratott szabadság eszménye helyett a keresztény szabadság a mérvadó, amitől azért talán jobb napjain remélhetőleg Köves Slomó feje is megrezdül, hacsak nem ragadta magával anno a stadionszentelés lélekemelő és eksztatikus örvénye.