¬ Mivel tudott kitűnni azok közül, akik felnőttként sem adják fel gyerekkori legózási szenvedélyüket?
Amikor eldöntöttük, hogy hazajövünk Indonéziából, tudtam, hogy a búvárkodásból itthon nehézkesen lehetne megélni. A bátyám két fiával akkoriban sokat legóztunk. Felelevenedtek azok az emlékek, amikor általános iskolásként olyan ambiciózus építéseink voltak, amikhez az osztálytársaktól is kölcsön kellett kérni kockákat. Nem a dobozon lévő ábrák megvalósítására törekedtünk, hanem valami újat akartunk megalkotni az összeöntött darabokból. Amikor hallottam a cég hivatásos legóépítő programjáról, egy évet adtam magamnak, hogy bekerüljek. Még Balin építettem meg a budapesti Bazilika egyméteres makettjét. Itthon lehetőséget kaptam arra, hogy ezt kiállítsam az eredeti épületben. A megnyitóra meghívtam a Lego Magyarország képviselőit. Ez a makett lett a szakmai védjegyem.
¬ Mi a feladatuk a programban dolgozó hivatásos legóépítőknek?
Prága mellett van a cégnek egy 60 fős műhelye; ott építik meg azokat az óriási szobrokat, amiket a plázákban is látni: Darth Vadert és a többieket. Számtalan megvalósítandó elképzelés születik ezen kívül is, de azok túlnövik a csehországi központi műhely kapacitását. Ilyen volt a Lánchíd oroszlánja is. Amikor megkerestek vele, kérdeztem, mekkora legyen. Levegő után kapkodtam a válasz hallatán, hogy egy az egyben kellene megvalósítani, méghozzá hat hét alatt, hogy még kikerülhessen, mielőtt visszaviszik a helyükre a felújított kőoroszlánokat. Majdnem hat méter hosszú, kis híján két és fél méter magas, nagyjából három tonnát nyom, közel egymillió kocka alkotja. Nyolcvan emberrel dolgoztam rajta, az utolsó két hétben napi 24 órában.
¬ Hogy kell megtervezni egy ilyen monumentális szobrot?
Először digitalizálni kell egy 3D-s szkennerrel, amit egy speciális szoftver pixelesített. De csak a formát adta meg, azt nem, hogy hová milyen kockát kell tenni, milyen vastag legyen a héj, hol és milyen vasalat szükséges. Az ilyen óriás csak úgy nem omlik össze, ha van benne tartószerkezet. Ennek tervezését statikus mérnök végezte. Az oroszlán állkapcsát vasszerkezet erősíti, az orrában is acéllemez van.
¬ Mennyibe került összességében ez a legószobor?
Az biztos, hogy néhány autó kitelne az árából.
¬ Megtérül az ilyen nagy volumenű befektetés a cégnek?
Szerintem olyan ez, mint az oktatás: hosszú távon hoz gyümölcsöt. Nem tradicionálisan kell szemlélni a marketinget, hogy idén ennyit költöttünk reklámra, és ennek az év végi eredményben tükröződnie kell. Egy ilyen nagyszabású kampány magasabb szinten formálja a brandet, mint egy röpke tévéreklám. A különleges legóépítmények hatását a Zeneakadémiát mintázó makettemen is le tudtam mérni. A róla készült videó felkerült a Zeneakadémia YouTube-csatornájára, és ott az egyik legnézettebb videó lett. Ez egyfelől szomorú, mert egy játék népszerűbbnek bizonyult, mint a magas művészet és híres zenészek felvételei, másrészről mutatja, hogy ily módon a legó hírei eljutnak olyan közönséghez is, amelyet különben nehéz elérni.
¬ Hány év az oroszlán élettartama?
A napsütésnek és mínuszoknak egyaránt kitett szobrokon gyorsan fog az idő. A Legolandban található szobrokat, amikor már kezdenek megkopni, leselejtezik. Lehet, hogy újraépítik, de mivel ezt több évre előre ütemezik, a közönség észre sem veszi, hogy egy reggel már új szobor áll a talapzaton.
¬ A makettek közül melyik nőtt ennyire a szívéhez?
A Zeneakadémia mása. Egy zseniális zenepedagógus sráccal találtuk ki, hogy interaktív legyen. Az egyik oldalán nyitott „babaházat” építettem, amivel foglalkozások alkalmával játszani is tudnak a gyerekek. A minifigurákat és a hangszereket felrakhatják a színpadra, egyszer nagyzenekart, máskor vonósnégyest építenek. A Hősök tere makettjénél meg poénkodni is lehetett. Túl unalmas lett volna, ha csupa szürke a hét vezér a lovakkal, a pajzsokkal. Színes figurákból raktam össze őket. Hosszadalmas kutatómunka árán olyan sisakokat találtam régi szettekből, amik hasonlítanak a korabeli fejfedőkre. A gyáron keresztül csak a mostani készletek kockáit érem el. A régi darabokat gyűjtőktől kell beszerezni, gyakran horribilis áron.
¬ Otthon külön szobája van a kockák számára?
Pár százezer kockát tartok otthon, de nem több milliót, ahogy a munkám alapján gondolni lehetne. Minimalista életfilozófiát követek, nem halmozok föl tárgyakat magam körül, mert minél több van belőlük, annál többet kell foglalkozni velük. Ha valamit építeni szeretnék, előbb megtervezem, majd megrendelem a hozzá szükséges darabokat.
¬ Hogy egyezteti össze minimalista és természetbarát életfelfogásával, hogy az alkotásai révén sokkilónyi műanyagot rak ki, akár köztérre is?
Az vigasztal, hogy a világ számos tengerét járva rengeteg úszkáló műanyagot láttam, de nem volt köztük egyetlen legókocka sem. Mivel komoly értéket képviselnek, nem dobják ki őket az emberek. Amit nem ragasztunk össze úgy, mint az óriási szobrok darabjait, azokból a végtelenségig lehet alkotni, vagyis a játék korlátlanul újrahasznosítható. ¬ Mátraházi Zsuzsa