Frédéric Gros: A gyaloglás filozófiája

A gyaloglás hétköznapi formája, amikor A-ból B-be tartunk és gyorsan – de nem ez Frédéric Gros francia filozófus témája. Mert a lassú, önmagáért való séta nem sima járás, lehet filozófiai aktus is, kikapcsolódás a napi rutinból, amikor a gyaloglásból spirituális élmény lehet. Kinek a misztikus, kinek a kulturális dimenziók érdekesek. Az 57 éves Gros, aki Michel Foucault nagy szakértője, tanulmányozta a pszichiátria, a biztonság és az engedetlenség fogalmának történetét, a büntetés filozófiáját, A gyaloglás filozófiájával pedig bestsellert alkotott. Könyvesszéje – Mihancsik Zsófia remek fordításában – nemcsak a talpak dinamikájával foglalkozik, a kötet második részében az idő lelassításának örök vágyával filozófiai utazást is tesz. Egyetért Nietzschével, hogy „csak a gyaloglásból nyert ötletek érnek valamit”, ­Rousseau-val az erdőben merül el, mint az emberiség emlékezetében is, Thoreau-val pedig Nyugat felé halad, hogy új erőkre találjon. A gyaloglás így szép lassan újabb alternatívává/szimbólummá is lesz a világ megragadására. A kötet első felében a szerző egyes szám első személy hangján szólal meg, aztán jönnek a gondolkodók és a kultúrtörténet nagy gyaloglói Gandhitól Rimbaud-ig. Platón és Arisztotelész séta közben oktatta tanítványait. Nietsche azért gyalogolt, hogy elmélkedjen, 1883-tól többször is visszatért Nizzába és a fölötte magasodó mediterrán hegyekbe, ahol gyalogutat is elneveztek róla. A látványt szemérmetlen szépségnek nevezte, és nem mellesleg abban az időben írta a Zarathustra harmadik részét. „A séta természetesen ismétlődő, spontán költészetet hoz az ajkakra, olyan egyszerű szavakat, mint a léptek hangja az ösvényen.” Gros szenvedélyes túrázó is, aki szerint a gyaloglás nem sport, nem is hobbi. Túrázás, gyaloglás, sétálás, kószálás – ezek tiszta formájukban – Gros értelmezésében „az elme megtisztítását, a valóság egy nyugalmasabb változatának megtapasztalását jelentik”.