Véletlen egybeesés

A kormány és a honvédelmi miniszter rendeletben kötelezheti a központi államigazgatási szerveket, a részben vagy teljesen állami tulajdonú vállalatokat és a gazdasági társaságokat pilóta nélküli légi járművek elleni védelmi rendszerek telepítésére – derül ki a Magyar Közlönyből. A drónvédelmi rendszerek megvásárlását, telepítését és üzemben tartását az érintetteknek kell finanszírozniuk, de az üzemeltetést szükség esetén átvehetik a kijelölt fegyveres szervek. A rendelet már hatályba is lépett, ám a védelemre kötelezett létesítmények kijelölése csak a fegyveres szervek bevonásával készülő védelmi terv elkészültével lesz elérhető. De nem a széles közönség számára, a védendő objektumok listája és a technikai adatok ugyanis 30 évre titkosítva vannak. A 4iG-csoport éppen a rendelet kihirdetése előtt egy nappal alapított drónok elleni védelemmel foglalkozó céget, RAC Antidrone Zrt. néven. A jogszabály az ukrajnai háborúval indokolja a lépést, ahol valóban felértékelődött a drónok szerepe, így az elhárításuk és a kritikus infrastruktúra védelme is fontossá vált. A pilóta nélküli repülő eszközöket klasszikus légvédelmi eszközökkel lehet lelőni vagy elektronikailag zavarni. Az nem nyilvános, hogy a cég melyik megoldást fogja követni, ám sajtóközleményük szerint szenzoros dróndetektálás is kerül a rendszereikbe.