Az energiaitalok fogyasztásának visszaszorításában korántsem annyira határozott az Orbán-kormány, mint amikor milliárdos támogatásokat ítél meg a termék legnagyobb gyártójának, vagy adómentessé teszi a házi pálinkát.
Koncerten. Vége a bulinak?
Reviczky Zsolt
Szárnyakatadott
Max Verstappen iszik és reklámoz. Legális dopping
AFP / ALBERT GEA
Az energiaitalok károsak, legfeljebb az írható a „javukra”, hogy a legtöbb serkentő- és pszichoaktív szer még nagyobb károkat okoz. De ezeknek a „bombáknak” a hatása sem elhanyagolható. Növelik a vérnyomást és a pulzusszámot, szívdobogás-érzést okoznak, stimulálják a központi idegrendszert, megterhelik a májat és a vesét, vízhajtó hatásuk miatt kiszáradáshoz vezethetnek, különösen akkor, ha valaki alkoholt is fogyaszt, vagy sportolás közben issza az energiaitalt. Ezekben az esetekben gyakori az ájulás, de a túlzott fogyasztás toxikus hatással is jár, és akár pszichotikus tüneteket, például hallucinációt is előidézhet. Akinek pedig rejtett szívproblémája van, az akár egyetlen doboznyi ital elfogyasztásától is meghalhat. Gyermekekre, különösen a 14 éven aluliakra mindez fokozottan érvényes.
Demetrovics Zsolt addiktológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora jelentősen árnyalja ezt a képet azzal, hogy az energiaitalok – önmagukban, alkohol nélkül fogyasztva – sem függőségi potenciáljukban, sem egészségromboló hatásukban nem mérhetők a toxikológiai osztályok terheltségéért felelős vegyületekhez, például az alkoholhoz. Mint mondja, a legutóbbi olasz felmérések is azt mutatták ki, hogy a rendszeres energiaitalozás ugyan fejfájással és hasi panaszokkal, illetve gyengébb tanulmányi teljesítménnyel jár, de az, hogy ezekért részben vagy egészben az energiaital lenne a felelős, nem állapítható meg. Az addiktológus szerint elsősorban nem is csak az összetevőiben, hanem a reklámok és kulturális minták hatásában is rejlik a termék sikere. Az energiaitalt széles körben elterjesztő Red Bullt úgy hirdetik, mint „élsportolók, egyetemi hallgatók, megterhelő munkát végzők és hosszú órákon át vezetők világszerte elismert kedvence”, a Burn pedig művészeket, zenészeket és „divatgurukat” emleget a dobozán. A Hell pár évvel ezelőtt egyenesen Bruce Willist nyerte meg, hogy kürtölje világgá: a szokásos kávéját energiaitalra cserélte.
A gyártók és a forgalmazók ugyanakkor hiába hárítják a felelősséget azokra, akik „nem rendeltetésszerűen” fogyasztják az italt, ez nem mentség arra, hogy készítményeik károsak a fiatalok egészségére. Demetrovics hangsúlyozza, hogy sokkal komolyabb tudatosításra, ismeretterjesztésre lenne szükség, és nem csak az árusítás korlátozásában kellene gondolkozni. Komplexebb tervre lenne szükség, egyetlen jogszabállyal nem oldható meg a probléma. Bár a Magyar Energiaital Szövetség önként egyelőre nem mondott le a hirdetésekről, Csibi Sándor főtitkár maga is úgy gondolja, hogy a nevelés a legfontosabb: a gyerekeknek el kell mondani, mi az energiaital rendeltetése, mi az élettani hatása, és hány éves kortól mekkora az a mennyiség, amelyet aggályok nélkül el lehet fogyasztani. „Mi is úgy véljük, hogy a gyermekek számára nem ajánlott a koffeinfogyasztás” – hangsúlyozza az energiaital-gyártók lobbistája.
A tiltó szabályozás egyetlen káros vagy vitatott szer használatát sem szüntette még meg, önmagában az energiaitalét sem fogja – ebben is egyetért a szövetség és az addiktológus. Demetrovics elgondolkoztatónak tartja, hogy a bejelentett terv csak egy bizonyos terméktípust vesz célba, míg a problémás kémiai anyag, a koffein (vagy akár a cukor) más készítmények formájában továbbra is akadály nélkül elérhető az iskolások számára. Azon sincs mit csodálkozni, hogy – látva a felnőttek káros szenvedélyekben gazdag életmódját – a felnövekvő generáció sem érzi úgy, hogy bizonyos élvezeti cikkektől az egészségkárosító hatásuk miatt tartózkodnia kellene. Demetrovics szerint különösen rossz hatással van a fiatalok egészségtudatosságára, hogy virágzik a kultúrája a koffeinnél lényegesen károsabb alkohol fogyasztásának, akár szüleik, akár maguk a politikusok körében is.