Nincs többé létjogosultsága az etnikai politizálásnak Szlovákiában, vagy csak ezzel mentegetik felelősségüket a határon túli magyar politikusok? – merül fel a kérdés a magyar pártok által elbukott felvidéki választások után.
A Szövetség képviselőjelöltje, Gyimesi György és elnöke, Forró Krisztián. Merre tovább?
Somogyi Tibor
RobertFicoberendezkedik
AFP / LUDOVIC MARIN
Rapid döntésekkel kezdte meg a működését Robert Fico új kormánya (a miniszterelnökről lásd Kontúr rovatunkat). Első munkaülésén menesztette posztjáról Bukovszky László kisebbségi kormánybiztost, anélkül hogy utódját megtalálták volna. Pedig Bukovszky egy korábbi Fico-kormány idején lett kormánybiztos, 2016-os kinevezése óta két választási ciklusban öt kormányfő hivatali ideje alatt is folyamatosan tisztségében volt. Úgy rúgták ki, hogy előre nem is tájékoztatták a felmentéséről, sőt a kormányhivatal azóta sem vette fel a kapcsolatot vele. Bukovszkyval egy időben tették lapátra Ján Hero romaügyi kormánybiztost is, utódja egyelőre szintén nincs.
Nagy tisztogatást kezdtek a rendőrségen is, ráadásul úgy, hogy még a mostani kormány egyes tagjai, államtitkárai ellen is folyik nyomozás. A korábbi, egy ideig letartóztatásban lévő belügyminiszter, Robert Kalinák most honvédelmi miniszter lett, Hamran István országos rendőrfőkapitányt viszont annak ellenére menesztették, hogy bejelentette lemondási szándékát. Kirúgták Hamran két helyettesét is, és a kényes ügyeket vivő speciális ügyészség vezetői is erre számíthatnak.
Ugyanakkor Fico kormányába többen is bekerültek olyanok, akik korábban egy neonáci párt, a Marian Kotleba vezette L’SNS listáján lettek parlamenti képviselők. Most az Andrej Danko (akit Szijjártó Péter kedves barátjának nevezett) által vezetett Szlovák Nemzeti Párt (SNS) karolta fel őket. Közülük Tomas Taraba miniszterelnök-helyettes és környezetvédelmi miniszter lett, a rendőrségi nyomozással érintett Stefan és Filip Kuffa (apa és fia) pedig államtitkárok: az előbbi a kulturális tárcánál, utóbbi a környezetvédelminél. Igazságügyi államtitkár lett a Smer színeiben indult Pavol Gaspar, aki ellen szintén rendőrségi eljárás folyik, éppen úgy, mint apja, a korábbi rendőrfőkapitány Tibor Gaspar ellen, aki a parlament védelmi bizottságának elnöke lett. Kulturális miniszterré pedig az SNS jelöltjét, egy oroszbarát dezinformációs hírek terjesztéséről ismert egykori tévést neveztek ki, Martina Simkovicovát.
Ugyanakkor a hivatalba lépése utáni első EU-csúcson Fico a korábbi nyilatkozataihoz képest meglehetősen együttműködő volt. Bár azt továbbra is fenntartja, hogy Szlovákia fegyvereket nem szállít Ukrajnának, nem értett egyet Orbán Viktorral az Ukrajnának szánt EU-támogatás blokkolása ügyében. „Szlovákia feltételekkel ugyan, de kész a következő négy évben 400 millióeuróval többet befizetni az EU közös költségvetésébe, az Ukrajnának nyújtandó, összesen 50 milliárd eurós csomagba” – jelentette ki az új szlovák kormányfő.