Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
MEGÚJUL A CSOK

Irány a falu!

Célkeresztbe helyezte a kormány az ötezer fősnél kisebb települések lélekszámának megtartását – legalábbis erre utal, hogy az eredetileg „városi” csok pluszt a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) mellé is fel lehet majd venni. Ha nem egy Budapest környéki méregdrága településről van szó, a kétféle támogatás meg is oldhatja a lakásszerzést. De csak olyan hitelképes házaspárok számára, akik még ezután vállalnak gyereket, alapesetben az anya 41 éves koráig, így a jogosultak köre jelentősen szűkül – ez a súlyosan deficites államkassza szempontjait tükrözi. Az új csok ugyanis kizárólag támogatott (évi maximum 3 százalékos kamatozású) hitelfelvételi lehetőség 2024-től, vissza nem térítendő támogatás nem jár vele (a korábban kiszélesített falusi varchoz viszont igen).

A kedvezményes hitel összege egy gyerekre 15, kettőre 30, háromra pedig 50 mill forint is lehet, 10–25 éves futamidőre, s az első évben csak a kamatot kell fizetni. Kivételesen támogatni látszik a kormány az MNB ötletét, mert az első – legfeljebb 80 mill forintot érő – lakás kölcsönére pusztán tízszázalékos lenne az önerő, a későbbi lakáscsere vagy bővítés (legfeljebb 150 mills ingatlanértékig) esetén pedig 20 százalékos. Az önerőbe a babaváró hitel összegének a 75 százaléka is beszámít, azaz akár nulla megtakarítással is megoldható a lakásszerzés (a családok közel felének nincs félretett pénze). Csakhogy a kalkuláck szerint az ötvenmills kölcsön felvételéhez legalább havi 475 ezer forint igazolt nettó jövedelem kell, ha pedig a maximális, 11 mills babaváró is társul majd hozzá, akkor majdnem havi százezerrel több. A babaváró mintájára az új hitelkonstrukc is kedvezményezi a megszületendő gyerekeket (az első után egy évig szüneteltethető a törlesztés, a továbbiak után pedig 10-10 millval csökken a tőketartozás). Eddig a csok 60 százalékát meglévő gyerekek után igényelték. Azoknak, akik nem terveznek több gyermeket, 2023 végéig maradt idejük a hagyományos támogatás igénylésére. A részletszabályok csak november közepén jelennek meg, de az eddigi áfa- és illetékkedvezmények várhatóan tovább élnek. A szoclis és energetikai szempontok viszont a csok pluszból a jelek szerint kimaradnak.