Mégis képes megkülönböztetni az emberi agy a mesterséges intelligencia (MI) által generált kamu portrékat a valódi emberekről készített fotóktól – derítették ki ausztrál kutatók. Ez azért meglepetés, mert az utóbbi időben végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy ha kísérleti alanyoknak hús-vér személyek képét kell elkülöníteniük szintetikus arcoktól, akkor már az esetek felében sem tippelnek helyesen. Sőt mivel az algoritmusok megtanulták, hogy az átlagos arcokkal könnyebb becsapni az embereket, egyre inkább ilyen, a valóságoshoz megszólalásig hasonló portrékat generálnak. A Sydney-ben dolgozó pszichológusok viszont EEG-vel is figyelték a résztvevőket képmutogatás közben, és kiderült, hogy másmilyen az agy elektromos aktivitása, ha kamu fotó kerül eléjük. A különbség azonban a készülékkel csupán a fotó megjelenése utáni 170. milliszekundumban érzékelhető egy pillanatra. Más kutatásokból tudható, hogy az agy ekkor „fogja fel” az arcon látható főbb részletek – a szemek, az orr, a száj – távolságát, elhelyezkedését. A rossz hír, hogy ez csak tudattalan érzékelés, aktívan ezt a képességet nem tudja az elme használni. Ettől függetlenül fontos előrelépés ez a felismerés, mert ha a tudósok kiderítik, pontosan minek alapján buktatja le a hamis fotókat az agy, talán hasznát veszik a képfelismerés fejlesztésében vagy az MI-vel rossz szándékból gyártott kamu profilok leleplezésére.