Szellem | plusz
Szellem plusz
Tartalomjegyzék
Színház + Síri csend

Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Amikor nem marad más, csak a félkész gyerekszoba, egy festőecset és a mindenséget jelentő csillagok, akkor is van kt. A Loupe Színházi Társulás legújabb produkcja olyan hullámvasútra invitálja a nézőt, amelyről az önfeledt boldogság pillanatait és a poklok poklát megjárva új emberként, enyhe szédüléssel száll majd le. Cordelia O’Neill színész-drámró Londonban debütált díjnyertes színdarabja Horváth János Antal rendezésében érzékenyen és összetetten járja körül, hogyan lehet túlélni egy gyermek elvesztésének tragédját, és a gyógyulás útjára lépni. Alex (Sodró Eliza) lendületes, kedvesen kacér nő, aki véletlenül találkozik a nála megfontoltabb és óvatosabb Ruperttel (Rusznák András). Kapcsolatuk jól működik, boldogságukat a gyermekáldás is fokozza, pedig nem egyszerű azzal a várandós nővel, akivel még a születendő gyermekük nevében vagy a gyerekszoba színében sem lehet egyetérteni. A szülés után azonban minden megváltozik. Az életüket nemcsak az fordítja a feje tetejére, ha felsír a pici, hanem az is, ha csak a néma csend marad. A boldog várakozás helyét átveszi a gyász, a düh és az önhibáztatás. Egy pár, de két személy, akik együtt, de mégis teljesen más módon gyászolják közös gyermekük elvesztését. Míg Rupert próbál visszatérni korábbi életükhöz, és magában őrlődik, Alex rögeszmés lesz, nekll kifesteni a gyerekszobát, ha kell, hatszor mázolja újra, majd ragasztja tele a falakat csillagokkal, hogy tökéletes legyen, és Teddy a mindenséget jelentő csillagokban is ott legyen. Alex mánkussága odáig jut, hogy párnákkal kitömött, terhesnek látszó műhassal és kezében gyereküléssel akar elindulni a családi ebédre. Rupertből kitör az elfojtott düh, és elkezdi a párnákat kirángatni párjának pólója alól. Szimbolikusan is megismétlődik a tragédia, ami egy felszabadulást hozó, eksztatikus mozgásban, táncban tör ki. A két színész hol könnyed, hol elementáris erejű és húsba vágó játékát a tökéletes arányérzékkel megalkotott díszlet (Fekete Anna) és zenei hangzásvilág (Farkas Virág ’Zazie’) fokozza. A darab végigvezet a párkapcsolat legnehezebb megpróbáltatásán, a gyermek elvesztésének tragédján, miközben empátval mutatja be mindazt, amivel a gyászolóknak napról napra meg kell küzdenk, az elidegenedéstől az újra egymásra találásig, a csillagokon túlra vezető útig.

December 6., Marczibányi Téri
Művelődési Központ